Ma nem történt szinte semmi különös.

Reggel hangosan káromkodtam, hogy a faszkalap filippinó menedzser még mindig nem érti, miről van szó és olyasmit akar megcsináltatni, amiről már tucatnyiszor elmondtam, hogy nem megy, és azt is, hogy miért nem.

Ahányszor megpróbálok kihúzni belőle valami konkrét műszaki paramétert, képtelen megmondani.

Mindegy, megpróbáltam valami kihozni a dologból, de az az idegesítő, hogy alighanem megint potyára dolgoztam, mert csak találgatás alapján vagy jó lesz, vagy nem.

A francba a globalizációval.

Viszont pakkot kaptam, jó nagyot. Ami benne van egy új kuplungalkatrész, lassan cserére szorul, múlt héten rendeltem meg neten keresztül a német cégtől, aki gyártja, a svéd kocsiba lesz beletéve, magyar gyártású tárcsával.

Éljen a globalizáció! :)

Jó drága volt. :(

Rájöttem, hogy mindent lehet jól csinálni, csak megfelelő ideológia kell hozzá. Most kitaláltam, hogy hízókúrát csinálok, hogy majd aztán annál nagyobb fegyvertény legyen a lefogyás. Ehhez gyűjtöm az erőt és energiát :) Ez az ideológia. Ugye, milyen hatásos? :)

Viszont holnapra maradt szilva csatnim répafasírttal. Jó lesz reggelire.

Szintén "konzerv" történet, az előző folytatás, megtörtént.

Ez is még Zs. idejében történt, és bár megígértem neki, hogy K.-val nem hancúrozunk ott többé, de mikor elutazott, nem tudtuk kihagyni.
K. jött és nem sokat cicózott, hamar nekivetkőztünk, ő behízelgően érdeklődött, hogy ugye tartok itthon valami kötelet. Akadt. :) Egy alacsony de hosszú dohányzóasztalra esett a választása, erre fektetett úgy, hogy a fejem épp az egyik végéig ért, lábaim térdben behajlítva a padlón, de hozzákötve az asztal lábaihoz, csuklóim pedig szintén kétoldalt az asztal lábaihoz rögzítve. Ez a póz és a most már valódi kötelek szorítása még keményebb és izgatóbb volt, mint előzőleg a nővérszállón, ahol rugalmas pólyát használt.

Ez szintén a már törölt erotikus blogon szerepelt, megtörtént velem a kilencvenes évek közepén. 

Még mikor a Zs.-vel közösen bérelt lakásba már nem vihettem, ezért nehéz idők jöttek, K. egyszer szólt, hogy a szobatársnője a nővérszállón elutazik pár napra, így nem lesz más náluk, eljöhetnék, ha ügyesen és magabiztosan surranunk be, nem fognak lekapcsolni a portán.

Ki is mentem hozzá a gyakorlatilag határos kisvárosba. Ahogy leszálltam a buszról, és a jeges utcán csúszkálva fölfelé indultam a hegyre, a sarkon erős péksüteményillat gomolygott ki egy pékségből. Az éjszakai műszak teljes erőbedobással dolgozott, a hőségben izzadó pékek fehér trikóban, fehér kötényben, fehér sapkában gyártották a zsemléket, croissan-okat, batyukat, és mindenféle ínycsiklandozó finomságot, a sülő tészta összetéveszthetetlen illata tömény és csábító volt.

Nem tudok aludni. Mostanában egyre rosszabb lesz. Vagyis inkább nem tudom rászánni magam, hogy nyugovóra térjek. Pedig néha próbálkozom vele, de valahogy mindig találok valami olyan szöszmötölést, amivel halaszthatom. Ennek a szónak az ellentétje az éleszthetem? Akkor viszont az élesztő ellentétje a halasztó, tehát egy halasztó értelmű jogszabályba bele lehet halni? De ez most mellékes... vagy egy ékes mell? Az viszont nyilván a mellpiercingre utal. És ha kiegészítő jövedelemből csináltatják, akkor nem mellékes, hogy mellékesből lesz a mell ékes... mondta a kellékes. Jaj, ez egyre szarabb... állítsatok le!!!!

Még abból az időből, mikor erotikus blogot írtam.

Lovag:

Ím hát, hercegnőm, eljövék Hozzád!
Dacolva orgiák borzalmaival,
faszszopó szörnyek veszedelmeivel,
vad szűzek hártyáit átszakítva
törtettem Feléd.

Olthatatlan vágy vezetett
mihelyt hírét hallám
boltozatos vulvádnak,
kúpos keblednek,
s mi nékem oly kedves:
sűrűn és bőségesen
csobogó nedveidnek,
mellyel jutalmazod
az arra érdemeseket.

Eljövék Hozzád, harcokban edzett
vesszőm ím, néked áll!

Engedd hát, hogy hódolhassak
néked, szerelem Istene, Te!
Legelébb fogadd üdvözlésül
- látván égi szépséged -
rád irányzott forró
ágyúmból nedvem,
melyet serény kezem
lázas lelkemtől hajtva
rögvest reád lövet.

Hercegnő:

Haj, vitéz, mi szép is
az ily üdvözlet!
Szavaid kedvesek fülemnek,
büszke fegyvered pedig
úgy ontja bőséges
nedveit igaz érzésidnek,
hogy nem állhatom,
eléd ne térdeljek
bizván puha ajkaim
felajzó érzetiben,
hogy másodjára is
elsüljön e harcias
szerszám, de immár
sóvár ajkaim közé
tóduljon e nedű.

A főnökömnél ma volt benne egy nő. Elég lélegzetelállítóan nézett ki (nem a főnököm), de neki mindig is jó női voltak, most a feleség és gyerek mellett is, meg amikor a felesége még csak állandó barátnője volt, akkor is rengeteg bombázó nője volt, alkalmiak és állandóak is.

Ő az a típus, a latinos amorózó, rendkívüli magabiztossággal és tudatosan kialakított imidzssel, akire ragadnak az ilyen nők, nem plazacicák, hanem a jómódú, elegáns, stílusosabb csajok.

Csak azt nem értem, hogy bírja ilyen nyíltan csinálni. De mindig is így csinálta. Mikor egy szobában ültem vele, hányszor hallottam, ahogy telefonon beszél velük... mondjuk gyengédséget még sose hallottam a hangjában, inkább utasítgatta meg letorkolta őket, vitatkozott velük.

Ma reggel arra mentem be, hogy nincs céges hálózatunk.

Se mail, se szerver, se internet. Mondjuk én már régóta saját mobilnetet használok, amióta tudom, hogy megfigyelés alatt tartják az internethasználatot és időnként a főnök olvasgatja azt, hogy ki milyen weboldalakat nézett meg és mikor.

Lényeg, hogy ez engem nethasználatban nem zavart, de a céges adatokat nem tudtam elérni.

Nosza, néztem más irodákban is, kérdeztem kollégát, neki se ment.

Áttelefonáltunk a központi épületbe, ott minden oké, csak nálunk nem megy.

Írtam egy mailt hát az illetékeseknek, hogy sürgős segítséget kérünk.

A rendszergazda hamarosan válaszolt, hogy nem hálózati, hanem más hiba van, türelmet kér.

Órák után se volt javulás felhívtuk hát a hálózati hardverekért felelős szervizest, hogy mi a helyzet.

Azt mondta, meg kell várni a kertészeket.

Egy időben elgondolkodtam rajta, létezik-e olyan, hogy takarítónő-fétis? :D

Kezdődött a Gergely utcában, ahol fejlesztőként dolgoztam. Mikor néha tovább bennmaradtam, már jöttek a takarítónők, anya és lánya. Az anya nem érdekelt, de a lány huszonéves, kemény idomú, karcsú csajszi, sajnos úgy tűnt, kissé szellemileg fogyatékos, de legalábbis a beszéd nagyon nehezére esett. Tudom, geciség lenne ilyet kihasználni, így csak pár kósza szexuális fantáziálás erejéig időztem el nála.

Később az Astoriánál az üzletházban, mikor a kilencvenes évek közepén kényszerből pár hónapig eladó voltam egy számítógépes cédé boltban. Dolgozott ott egy Marcsi nevű negyvenes nő. Nem volt különösebben látványos, viszont kellemesen izmos testű, alacsony, kimondottan pici, lapos mellekkel, a pólója alá nem húzott melltartót, mikor dolgozott, hiszen nem is nagyon volt mire, és pici, kemény bimbói folyton kinyomódtak a vékony anyagon. Imádom az ilyet, nem bírtam levenni a szemem róla, ő hamar észrevette, hogy nézem, és szemérmetlenül viszontszemezett. Ahányszor csak találkoztunk, mintha provokatívan nézett volna, olyan "na, mi lesz már?" kifejezéssel.

Kisbolt, délután, hazafelé jövet a munkából. Leparkolok a kocsival, nyűgösen felveszem a hátsó ülés elől a hátizsákot, öregszem, már ez a 30 méteres cipekedés is idegesít néha, de még 5 percre se hagyom ott soha a kocsiba. Jó pár ismerősöm megszívta már ezzel "csak 5 percre ugrottam be..." és feltörték a kocsit, vitték a notebookot, az iratokat, stb.Aztán be a boltba, Honi ABC, nem a választékról vagy a szolgáltatásról híres, szociális bolthálózatként aposztrofálja magát, és tényleg, aránylag korlátozott kollekció, viszont olcsó és vannak egyenesen a termelőtől hozott termékek, például a Cserpes-féle tejtermékek, a "fonott" füstölt sajtjuk örök favorit, de jó a túró, tejföl, joghurt és a tej is. Nem ez az agyonpasztőrizált, homogenizált lötty. Bár most csak 20 deka tehéngomolyát vettem meg előrecsomagolt kemencés sült csülökszeleteket. Gyorsan megnéztem, van-e nálam elég pénz, itt ugyanis kártyás fizetés nincs, persze csak apró volt valamennyi, de összekapartam abból annyit, hogy elég lett rá és még egy köteg újhagymára is, vacsorának. Jó, hogy az apró már kétszázas is lehet, abból volt négy darabom, meg pár kisebb. 

Persze az ideális az lenne, ha nem lenne bizonytalanság bennem. Akkor nem kéne nyűglődnöm, hülye blogbejegyzéseket irkálnom a semminek - akár erre lennék biztos, akár amarra... Az tiszta ügy.

De hányszor volt ilyen állapot életemben, vajon hány kapcsolatban? Gondolkodom, erősen. Nem sokat találok. Épp a leghosszabb kapcsolatom nem is volt szerelem, egy percre se voltam igazán szerelmes, de szerettem, igaz, ott se kétségek nélkül. És mégis működött, tíz évig... illetve kb. nyolcig, mert az utolsó kettő talán már csak inkább baráti-testvéri jellegű volt, egyre kevesebb intimitással. Az első három év meg távkapcsolat.

De a kezdettől meglévő kétségek ellenére mégis akartam, hogy folytatódjon...

A kétségekkel nem tudok mit kezdeni.

Azok csak úgy vannak, bennem, talán öröktől fogva. Ocsmány démonok. Gúnyosak, cinikusak, érzéketlenek, kegyetlenek, sértően faragatlanok.

Szeretném elűzni őket, de nem megy. Az én démonaim, mindennél jobban ismernek engem, csak röhögnek a gyengécske próbálkozásaimon, hogy elhaló hangon hessegetem őket és ücsörögnek tovább a lelkem tornácán, lóbálják a lábukat és időnként oda-odaszúrnak valami bántó, szarkasztikus, fikázó beszólást.

Nem tudom nem meghallani, ha meghallottam, nem tudok nem gondolni rá, és szenvedek, eléééééééééég, üvöltöm magamban nekik, de csak elhaló sóhaj, lesz belőle, meg se rezzenti őket.

Nem tudom, mi hívja őket elő és mikor, mitől tűnnek mégis el néha. Mert azért van, hogy elhallgatnak.

Nem tudom, hogy arra kell-e várnom, mikor fognak elenyészni tartósan, vagy magamnak kell legyőznöm őket, ha nem hallgatnak el, esetleg megpróbálni kirekeszteni őket a tudatomból...

Valahol van bennem egy hőskomplexus. A megmentő. A legkisebb fiú, aki kiragadja a hercegnőt a sárkány karmai közül.

Vagy a hajlam a Pygmalion-effektus alkalmazására, mikor a pozitív elvárás, a pozitív hozzáállás önbeteljesítő jóslatként magával hozza a saját és a partner viselkedésében az eddigi csapdák kikerülését. Persze ezt magamon alig tudom megtenni, sajnos. De szeretném, ha legalább mással megtehetném.

Persze megint nem tudtam rendesen aludni.

Éjfél után feküdtem le, de már öt körül felébredtem egyszer, aztán visszaaludtam, és valamivel hat után megint. Az ébresztés csak fél hétkor szólt, akkor keltem.

Azóta nincs igazán kedvem semmihez, hála az égnek, borult az idő és nincs az a döglesztő hőség, most még kifejezetten kellemes nyitott ablaknál, sőt, kezd hűvös lenni.

 Ökörködtem egy kicsit a kádban a kamerával. Olyan, mintha be lennék zárva egy gömbbe. :D

Volt kedvesem szerint legalább már az nagy eredmény, hogy a legutóbbi kudarc után már nem töröltem magam a társkeresőről.
Persze a "szokásos" szép, szomorú számot majd megírom, ahogy eddig mindig megvolt, néha több is, már készül... el is gondolkodtam rajta, hogy tán úgy vagyok ezzel, mint a vadász a medvével ("vadász, vadász, te szopni jársz ide..."), csak azért lennék a társkeresőn, mert az ottani kudarcok adják az ihletet az új zenékhez? :)

Fura viszontlátnom magam másvalaki blogjában, főleg úgy, hogy szembesülök a saját hibámmal és gyarlóságommal.

Persze valahol számítottam rá, hogy gombostűre leszek tűzve egyszer, de arra nem, hogy ilyen hamar... igazság szerint nagyon reméltem és hittem, hogy nem következik be... és főleg nem, hogy tényleg okot is szolgáltattam rá.

Ami kiderült: a kétségek nagyon érzékelhetően megjelennek a saját érzelemnyilvánításaimban és alighanem másnál még inkább felerősödve látszanak, ha eleve ettől tart.

Akarunk-e igazán találni vagy csak keresünk, és ez is megfelel, mert míg a keresés tart, addig él a remény, de mihelyt valamit találunk, azonnal jönnek az agyunkba rögzült kétségek és már semmi se lesz jó?
Annyira nem tudunk egymás fejével gondolkodni, annyira nem érezzük meg, mi teszi majd be a kaput. És annyira nem vagyunk hajlandók a valósággal szembenézni.
Hiába hisszük a virtualitásban, hogy mennyire egymásra hangolódtunk, hiába érezzük - érezni véljük - a másik rezdüléseit, mégis megfoghatatlan távolba kerülhetünk.
Így a legjobb szándék is visszájára fordul, az őszinteség és kitárulkozás nem bizalmat, hanem gátlást szül. Mindezt azért, mert jobbára belevetítünk a másikba mindent, ami saját tudatalattinkban kavarog, a vágyott jó dolgokat éppúgy, ahogy a félelmeinket, csalódásainkat.

Tulajdonképpen már az egyetemi évek alatt, a nyolcvanas évek végén beindultak Budapesten a dolgok. Bizonyos trafikokban (a Blahán volt egy bodega, valahol a mai Meki környékén) lehetett meztelennős légfrissítőket kapni, később pedig a hatvanas-hetvenes évekből származó pucérkodós kártyákat.
Naná, hogy erre is rákattantam. Eleinte csak pár, nekem tetsző darabot vettem, aztén az egész paklit,
Persze kiválogattam belőle a nekem tetszőket és azokat nézegettem, ha épp olyanom volt.

Tudom, ez biztosan nagyon hülye cikk lesz, de már régóta bennem van.
Ha kicsit „menedzserszemlélettel” nézzük (ez úgyis nagy divat manapság, mindennek az értékét a piac és marketing szempontjából vizsgálni, bár ez esetben inkább a költséghatékonyság és az erőforrás-felhasználás a téma, ami mostanában szintén előtérbe kerül, átstrukturálások, ésszerűsítések – ugye így nevezik azt, mikor kirúgnak párezer embert), borzalmas pazarlás az, ami velem történik.
Úgy értem, van egy meglehetősen nagy szabad kapacitással rendelkező szexuális képességem és libidóm, ami teljesen haszontalanul örömszerzés helyett holmi önkielégítésekre fordítódik gyakran.

A héten írt az egyik volt barátnőm, akivel még januárban szakítottam, de azóta is jó kapcsolatban vagyunk, majdnem minden nap levelezünk, hogy vidékről jönne Budapestre, mert egy barátnőjével szeretne majd találkozni. Kérdezte, megszállhat-e nálam.
Semmi akadálya nem volt, örültem neki, legalább nem leszek egyedül…. és gondoltam, hátha nem csak alvás lesz.
Ő az a fajta, aki nőtől szokatlanul természetesen viszonyul a szexhez, tehát nem kerít neki túl nagy érzelmi hókuszpókuszt, hanem a jó közérzethez szükséges egyik fontos dolognak találja.
Így nem lepődtem meg, mikor rákérdezett: szexelünk is? Persze azonnal rávágtam, hogy szerintem igen.

Éjfél elmúlt és most jöttem meg. Utálom a számítógépeket, ez a kiba notebook vagy 5 perc alatt áll fel, addig rejszol a vincseszteren (haha, nekem is kell ennyi az első randin).
Egy kolléga összeszervezett valami bowlingozást a Mammutban, ott kezdtünk nyolckor, végül is jó volt, mert végre majd egy hónap után kimozdultamam otthonról
Persze mi volt ott is, rögtön egy eszelősen jó kiscsaj, egy szemüveges semmikülönös faszival.
A lány úgy húszéves lehetett, kb. 145 cent is és 40 kiló, de minden a helyén rajta, csodás, feszes, izmos alak, kemény mellek, filigrán, de nem vézna, naon helyes, pikáns arc…. hű, de izgató volt.
Rögtön az ugrott be, hogy ülök a széken és ő rám ül lovaglópózban, én fogom a derekát és a könnyű kis testét mozgatom fel-le, fel-le a farkamon, miközben figyelem feszes mellei rezdülését, amint a kéj elhomályosítja a szemét és sikoltva elélvez, aztán én is beleélvezek, erős csattantásokkal mozgatva ernyedő izmú, magát elhagyó lányt.

Már megint csak a szokásos hülyeségek.

Tegnap ebédnél a csajok az asztalukhoz invitáltak, és ott volt az előzőben említett szépség, ezúttal csupasz lábbal (legalábbis bokától lefelé), egy kecses magassarkú papucsban.
Hű, de gyönyörű, formás, ápolt lába van!
És épp mellettem ült. A keze is szép nagyon. Meg a bőre, a szája, a fogai, olyan kis vámpírosan hegyes a szemfoga, biztos izgalmas, ha beleharap valakibe...
És azok a fekete szemek...
Folyton kacarásztak, miközben dumáltak, ja igen, az ő neve Shaima.
Rafinált volt a hajtakarása, a fekete, csipkeszerűen áttört, mintás kendővel kötötte be, ezzel takart is meg nem is.
Jól ment a fehér hosszú ujjú póló-fekete ujjatlan felső kombinációhoz, meg a fekete, szűk nadrághoz.
Mintegy véletlenszerű oldalpillantásokkal csekkoltam időnként a látványosan domborodó melleit. A lábával egyszerűbb dolgom volt, evés közben nem volt feltűnő, hogy kicsit lefelé nézegetek. Hát, okozott nehéz pillanatokat.

No igen. Az se szerencsés, ha az embernek a külföldi munkája során leginkább nőkkel kell dolgozni.
Főleg, ha még tetszenek is…. mert akkor miközben a különböző szakmai trükkökről tartok lelkes előadást, az jár a fejemben, hogy vajon a kis sötét bőrű, nagyon csinos, jó alakú huszonéves milyen lehet meztelenül, hogy push-up melltartó miatt olyan előreálló a cickója, vagy tényleg ilyen feszes, csúcsos melle van. Ő az iszlám előírásokat aránylag lazábban értelmezi, ugyan egész testet takaró, de hangsúlyozottan nőies ruha van rajta, divatos farmer a gömbölyű, markolásznivaló fenekén, teshtezálló hosszú ujjú póló, a pulcsija meg olyan, mintha az elejét cafatokra szaggatták volna (ejh, azonnal felhorgad bennem a vágy, hogy egy hördüléssel tovább tépjem, szaggassam), haját csak hátrafogja és beköti kendővel, de nem bugyolálja be amolyan bábuskás módon az egész arcát.

Ha meglátok egy akár csak átlagosan jól kinéző nőt, miért az jut eszembe milyen lenne egy intim kapcsolat vele? Ebben a kifejezésben sok minden belefér kedveskedő érintésektől a kölcsönösen jóleső szexen át a teljes érzelmi és érzéki szenvedéllyel átélt szeretkezésig.
A reptéren a sorban állók közt láttam egy huszonéves lányt és azon gondolkodtam, vajon el tudnám-e képzelni, hogy vele élek.
Normális vagyok?
Épp csak pár percre láttam…. miért jut ilyen az eszembe?
A check-in pultos nő is helyes volt, fehér blúzán átsejlett kissé a melltartója, olyasféle kicsi melle lehet, amilyet kedvelek és érdekes, aránylag mély, érzéki hangon beszélt később a beszállításnál a mikrofonba.
Elképzeltem, milyen lenne, ha kellenék neki, ha ez a hang sóhajtozná, nyögné a nevem, miközben szép melleit csókolgatom.

Konzerv, ismét. A törölt erotikus blogomról.

 - Jean-Paul, mon cherie, kérem...- nyögdécselt a langaléta grófnő affektálva, pompás és méregdrága estélyi ruhája a nyakáig gyűrve, majdnem pucér, habfehér teste megvonaglott – megtenné a kedvemért, hogy kissé keményebben nyomja? -
A kopaszodó, pocakos, sűrű, göndör szőrzetű arisztokrata fújtatva méltatlankodott:
- No, de Anastazia drágám, hát nem érzi, hogy majd szétrobban a faszom, oly kemény? -