Kisbolt, délután, hazafelé jövet a munkából. Leparkolok a kocsival, nyűgösen felveszem a hátsó ülés elől a hátizsákot, öregszem, már ez a 30 méteres cipekedés is idegesít néha, de még 5 percre se hagyom ott soha a kocsiba. Jó pár ismerősöm megszívta már ezzel "csak 5 percre ugrottam be..." és feltörték a kocsit, vitték a notebookot, az iratokat, stb.Aztán be a boltba, Honi ABC, nem a választékról vagy a szolgáltatásról híres, szociális bolthálózatként aposztrofálja magát, és tényleg, aránylag korlátozott kollekció, viszont olcsó és vannak egyenesen a termelőtől hozott termékek, például a Cserpes-féle tejtermékek, a "fonott" füstölt sajtjuk örök favorit, de jó a túró, tejföl, joghurt és a tej is. Nem ez az agyonpasztőrizált, homogenizált lötty. Bár most csak 20 deka tehéngomolyát vettem meg előrecsomagolt kemencés sült csülökszeleteket. Gyorsan megnéztem, van-e nálam elég pénz, itt ugyanis kártyás fizetés nincs, persze csak apró volt valamennyi, de összekapartam abból annyit, hogy elég lett rá és még egy köteg újhagymára is, vacsorának. Jó, hogy az apró már kétszázas is lehet, abból volt négy darabom, meg pár kisebb.
És hát ott van Rituska, a kedvesen együgyűnek tűnő 25-30 év körüli pénztároslány, mindig olyan szendén mosolyog és jól el lehet vele beszélgetni a kis bolti jópofizások szintjén, még sose volt mogorva, és ilyenkor már persze abban az - amúgy részemről utált - tangapapucsban jár, meg is stíröltem a lábát, helyes kis lábfeje van szép ujjakkal, rögtön beindult a fantáziám, hogy mi lenne, ha egyszer elvinném magammal, néha épp ilyen kis aranyosan felszínes lánykára vágynék, mint egy kis prémes állatka, ágybatenni, puszilgatni, nyalogatni, lehet kényeztetni, ugyulibugyuli, meg kicsit kihasználni, szopj már le, édes és figyelni azt a nagyra nyílt, naiv szemeit, ahogy szolgálatkészen nekilát... huh, de kitört belőlem a hímsoviniszta szexizmus, pfúj.
Néha persze jönnek ilyen gondolatok is, bár nem vagyok éppen nagyon jó viszonyban velük, pedig van nekem ördögi oldalam, hajajj, hogyne lenne, csak én mindig próbáltam olyan korrekt jófiú lenni... Nemhiába mondta vasárnap a lazacsávó haverom, mikor ledöngettünk Sukoróra a másik barátomhoz autószerelés ügyben, hogy nem kell annyira elkényeztetni a csajokat, akkor jobban megbecsülik magukat... :) De tipikus férfiduma, csak az a baj, hogy valahol mintha lenne is benne igazság. Megfigyeltem, minél inkább próbáltam valakiért mindent megtenni, annál esélyesebb volt, hogy koppantam...
Néha úgy megrontanék valakit.
(Csak mellékesen, elsőre megrontanákot írtam, később javítottam. Igazából szerintem tök hülyeség, mert egy végig mély hangrendű szó, nagyon természetellenes a végére a magas hangrendű feltételes mód...)
Na, nem kell kiverni a hisztit, nem gyereket. Csak valami kis szende, visszafogott nőből kihozni a buja nőstényt. A szomszéd mélyen vallásos, amúgy formás, csinos nőt rávenni mindenféle mocskos és erkölcstelen perverzióra, de úgy, hogy ő is élvezze, olyan gyönyört adni neki, hogy szinte függővé váljon, hogy akarjon többet, hogy gyötrődjön, mert nem bír a kéjvággyal, és én lennék a vágya központja, aki megadja neki, amit szeretne, de én döntöm el, mikor és hogyan, és ő vakon követne ebben, aztán megbánná és sírna, mert tudná, hogy ez istennek nem tetsző dolog, de újra és újra akarná... én pedig csak csendesen figyelném, rágyújtanék és füstkarikákat eregetnék, míg nem bírja tovább és rám nem veti magát (miafene, sose dohányoztam, valami filmet pergetek az agyamban, amibe épp illett egy ilyen jelenet). Különben meg lehet, hogy a szomszéd nőről csak nekem van ilyen sztereotip képem, mert háromféle egyházi újságot járat és a postaládájukra ki volt írva, hogy "kérjük a következő lapok PONTOS kézbesítését", amit expárom annak idején nagyon szeretett volna kiegészíteni egy Hustler és Playboy felirattal, de ezen én akkor megharagudtam kicsit, hogy lehet ilyen gonoszkodó, pedig én rosszabb vagyok valójábon, csak mindig visszafogom magam. :)
Nemtom, mi ez, hogy így kibújt belőlem most a kis lelki szadista. Mondjuk tökmindegy, úgyse lesz soha ilyen, meg amúgy is csak dumálok, amelyik kutya ugat, az nem harap, mondják. Úgyse bírnék én senkinek se szenvedést okozni szándékosan, de érdekes, hogy néha jólesik erre gondolni. Na persze, szándékolatlanul mindig összejön valami, de abban aztán nekem sincs semmi élvezet, ellenkezőleg, én is kínlódok miatta. Vagy épp ez az élvezet, csak most a mazochizmusom oldaláról? Vagy már megint túlkombinálom...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
reakciók