Kulinárigolyák
2010.07.08. 23:59
Érdekes, milyen szokásai alakulnak ki az embernek. Talán ebben a korban már rigolyák?
Mifélék? Például az evésben.
Én szoktam inni evés közben, nem csak utána.
Aztán vannak dolgok, amit csak melegen, vagy csak hidegen szeretek, mást meg bárhogy. A tea például bármilyen hőfokú lehet, de én még a kávét is megiszom akkor is, ha nem meleg. Kakaót viszont jobb szeretem hidegen, melegen csak a forró csokit, igaz, itt Magyaoroszágon még sehol nem ittam jót, Portugáliában Sintrában van egy nag cukrászda a főtéren, na, ott olyan, de olyan forró csokit adtak... az tényleg sűrű, krémes csokiból volt, fél orgazmus. :D
Aztánl érdekes módon, a sült/főtt/rántott húsokat gyakorlatilag nem tudom hidegen megenni, egyszerűen gusztustalannak találom. Kivéve a salátába belecsíkozott fűszeres húsokat. Ugyanakkor a sonkát, szalámit, kolbászt, szalonnát szeretem. Pedig az is hús, és nem is sült. A tatárbifszteket is megeszem, bár nagyon ritkán póbáltam.
De nem szeretem a leveshúst, sose eszem ki a levesből, sőt, általában a főtt húsokkal nem vagyok jóban.
Halat rántva csak nagyon ritkán.
Sajtokból sokfélét szeretek, de nem kedvelem az ementálit, az edamit és más ilyen jellegűt, az Anikót, a karavánt (rántva igen!), és az ömlesztett sajtokat, mint a kemping vagy a mackósajt.
Süteményben a dobostortával lehet kiüldözni a világból, meg a marcipánnal.
Ugyanakkor szeretem a rizst, gyakran szinte csak önmagában, egy kis tartármártással enni.
Szeretem a málna, az eper, a bodza, a szederszörpöt és nem szeretem a ribizlit.
Majdnem minden gyümölcslevet szívesen iszom, kivétel az ananász, a narancs és a megy/cseresznye. Ugyanakkor magát a gyümölcsöt szeretem, kivéve az ananászt.
Utálom a dinnyét. Nem tudom, miért. Talán túl édes és túl vizes... én sose eszem dinnyét magamtól, nagy ritkán, ha más kínál, megkóstolom.
Nem eszek fügét és datolyát... almából meg szinte csak a golden kedvelem, azt is leginkább akkor, ha már régi és ráncos :D
Ázsiában sokszor a leves nem az első fogás, sőt, néha épp az utolsó, ez cseppet se zavart, de itthon jobbára csak a gyümölcsleveseket szoktam utoljára hagyni. Az oroszoknál pedig az első fogás többnyire egy kis saláta, ez is tetszett.
Nem bírom a jeges italokat, kevés undorítóbb italt tudok elképzelni, mint mikor például a McDonaldsban a nagy kóláspoharat megtöltik kólával, majd egy marék jeget beleöntenek, abból hamarosan émelyítően édes, túl hideg, túl híg lötty lesz. Ellenben például Tajvanon ittam először ilyen nagy, háromdecis pohárban adott jégkásával kevert capuccinot, banán és csokidarabokkal és szerettem. :)
Azt is észrevettem, hogy az összes amerikai gyorsétteremben készült ételnek van egy jellegzetes, azonos mellékíze, teljesen mindegy, hogy az McDonalds, KFC, Burger King, vagy a már rég megszűnt Donkin Donuts fánkos. Nem is nagyon eszem ilyen helyeken, csak végszükség esetén.
És ugyanez az alapíz külföldön is megvan, bárhol is jár az ember. Néha ráfanyalodtam, mert az volt a legközelebb, vagy az volt már csak nyitva, vagy az volt a környéken a leghigiénikusabb. De általában külföldön inkább a helyi ételeket eszem, az sokkal érdekesebb, na meg olcsóbb is.
Indonéziában és Malájziában nagyon érdekesen esznek, mert sokszor csak kézzel, a jobb kéz három négy ujját amúgy négyágú csipeszként használják, és a többnyire rizzsel körített ételeket így a rizzsel keverve jól meg lehet fogni, hiszen ott a ragacsos rizst főzik, amit például az üzemi étkezdékben óriási fémfazekakból amolyan fagylaltos lapáthoz hasonló eszközzel gyakorlatilag rákenik a tányérra.
Ha mégis használnak evőeszközt, akkor nem kést és villát, hanem kanalat és villát, és a kanállal vágnak, ha kell.
Na, de vissza rigolyákhoz a kis multikulti kitérő után.
A csoki. Nem szeretem a mogyorós, meg a mindenféle töltöttet. És inkább étcsoki, 50%-ostól felfelé, lehetőleg. Imádom a kandírozott narancshéjasat (bevallom, most is itt van az asztalon egy Gorenjka márkájú 70%-os narancsos, már a végét járom). És mindig hidegen! A hűtőben tartom, ha nagyon csokizhatnékom van és nem hideg, berakom inkább egy időre a fagyasztóba, úgy rágom utána, nem szeretem, ha olvad. Sőt, még a Túró Rudit is akkor szerettem a legjobban mikor beraktam evés előtt 5-10 percre a fagyasztóba. Ebben amúgy ortodox vagyok, csak az eredeti piros pöttyöst szeretem.
Az ivás, ez is érdekes. Nem iszom se csapvizet, se sima ásványvizet, egyszerűen úgy érzem, hogy nem csillapítja a szomjam. A szénsavas már inkább, de legjobban a szörp, szénsavas vízzel. Amikor végigfolyik a torkomon, finoman pezsegve, bizsergetve a nyálkahártyát, olyan mohón tudok inni, hogy mindig nagy kluttyogásokkal nyeldeklek,sajnos ez nem valami illedelmes szokás, persze tudom kontrollálni a dolgot, de akkor esik igazán jól, ha ilyen módon ledöntöm a torkomon. Mondjuk például a japánoknál ez jelzi, ha valakinek jólesik igazán, ott az italreklámokban mindig ilyen hangos nyeldeklést hallani...
Annak idején volt néhány jó kis magyar üdítő, mikor még kölyök voltam, persze "kátrány" mind, csupa műdolog, de valamiért nagyon finom.
Etüd. Emlékszik még rá valaki? Vagy a Zselic. Bár gondolom, ez inkább régiós sajátosság volt, arra mifelén honos. A Zselic szőlő, istenem, mikor karateedzések után mentünk haza esténként, mindig betértünk a Vasterba (Vasutas kör, helyi kricsmi) és minden alkalommal más-más fizetett egy kört, én legtöbbször Zselic szőlőt ittam. Kicsit traubi-szerű volt, de más.
Aztán az Oázis, ez valami szénsavas almaital volt, barna üvegben, fehér színű emblémával, talán nagy napkorong előtt pálmafa meg teve?
Sőt, volt nekünk saját kólánk is, igaz, nem amolyan valódi, üveges, hanem szörp, Tropi-kóla volt a neve, és éppen olyan színe volt szódával higítva (mert akkor még nem ásványvíz volt, hanem szódásszifon és mindig azon ment az ügyeskedés, hogy úgy nyomjunk belőle, hogy lehetőleg még egy fél pohárra való maradjon a szifon alján, mert akkor a következőnek kell új adagot csinálni), persze az íze eléggé más volt, mint a valódi kólának, mégis szerettem, jobban, mint az eredetit.
Na, már megint elkanyarodtam, nosztalgiáztam a rigolyák helyett.
Mi is van még? Például a túrós tésztát csakis sóval, paprikával, tepertővel szeretem, cukorral nem, ahogy a káposztás tésztát se. Igaz, azt amúgy se igazán. Túró amúgy minden mennyiségben és formában jöhet, csak simán, tejfölösen, sóval-paprikával, hagymával, körözött formájában, palacsintában édesen, stb.
Ja, palacsinta is rendben van hidegen vagy melegen is.
Egyelőre ennyi, de közben még eszemben volt pár folytatási lehetősége, hagyok későbbre is. :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.07.09. 05:45:17
Az étkezés előtt-közben-utáni iszogatás az nálam is szokásos, sőőőőőőt, én a leves közben is szoktam inni. :))))
A többi szinte pont ellenkezőleg. ;)
Ja, a sajtokat én is imádom! Teát inkább nem forrón. Kávé nuku. Víz minden mennyiségben, bubival vagy anélkül.
Várom a folytatást ezügyben is!!!! :))))))
És retrozzál csak, jó felidézni az elfeledett régi márkákat! :)
Bár én ide is szoktam járni nézelődni: retrogastro.blog.hu/
.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.07.09. 13:08:09
Mi bajod a marcipánnal?!?!?! Én imádom.:D Meg a dinnyét, mogyorós csokit, csapvizet is.:P Én csak a Traubira, meg a Meggymárkára emlékszem.:D Azt meg támogatom, hogy a túrós és káposztás tészta nem fér meg cukorral.:)
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.07.09. 13:17:13
Marcipán, nyami!!!!
reakciók