Nem egészen, mert alacsony, őszes-fekete. A többi stimmel. :(

Ma szórakozottsági rekordot döntöttem. Nem elég, hogy az összes igazolványomat és pénztárcámat tartalmazó kis szütyőt otthon hagytam, de nemrég egyetlen hölgykollégánk nagyokat kuncogva kérdezte, hogy ez direkt van, mert nagyon dizájnos. Nem értettem, miről beszél, erre lemutatott a lábamra...

Ó, bazzeg... na ilyen se történt még velem.

Egyetlen mentségem, hogy mivel a nap egészen kora reggeltől késő délutánig betűzne a lakásba, indulás előtt le szoktam engedni az összes redőnyt, csak a virágok mellett hagyok egy rést, így az előszobában sűrű félhomály uralkodik... de azért ez nagyon gáz. :(
Magam ellen szólok persze, hogy ezt leírom, de másnak viszont vicces lehet... :)
 

Ez itt a diplomamunkám. Tudom, nem látszik rajta, mert olyan mint egy halom összevissza drót meg egy pár régi csip, de annak idején ötöst kaptam rá. Valójában ez egy gitár-MIDI átalakító A/D konvertere, vagyis az az elektronika, ami a gitár analóg hangjeleit a hangmagassággal arányos számokká alakítja.

Tudom, hogy egy jobboldali kormány idején egy ilyen comingout nagyon rossz ómen, hiszen mostanra minden korombeli ember, aki számít, kiderítette, hogy ő már a pólyában is bősz antikommunista volt és előbb tanulta meg a Székely himnuszt, mint a Bocibocitarkát, de én voltam úttörő is, amint a mellékelt igazolvány is bizonyítja.

Az első nap nagyon rosszul telt el.
Nagyon fáradtan értem haza. Keddre őrjítő sokat kell tanulnom. Ma (hétfőn) az utolsó két órában aerobikoztunk, annyira kifulladtam, hogy alig álltam a lábamon. Hát nem hiába 4 éve már nem csináltam.
De most úgy döntöttem, hogy elkezdem megint. Rám se fogsz ismerni pár hét múlva.

Tegnap reggel jókedvűen ébredtem és tettem egy nagy sétát is, aztán időben beértem a portugálokért, csak designer kollégám nem jött a kocsival (a svéd vadász még összevarrás alatt volt).
Még fél kilenckor megeresztettem egy hívást, nem vette fel. Küldtem sms-t, hogy tud-e jönni, semmi válasz. Mindegy kicsit vártunk, aztán hívtam másik kollégát, aki már benn volt a cégnél, ő se tudott semmit, elérni nem tudta, végül ő lejött értünk, nincs messze, azért is szeretjük a Körszállót.
Persze találtak még hibát tegnap, nem felelt meg valami a szabványoknak, azt gyorsan átterveztem nekik és átadtam a produkciónak.
Aztán folytattam a bangáknak a munkát.

...árnyék inkább bosszús. Vagy inkább kicsit felháborodott.

Olyankor így néz.

Frissítés, mivel Kiraaaaaa fanyalgott valósághű ábrázolást akart:

Ezt találtam retus nélkül, nem tudom megmondani, ez pontosan az-e, ami kijött a gépből mert kb. 3 éve készült és a franc tudja, hol lehet, de mindenesetre úgy gondolom, megfelel a valóságnak.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Érdekes, miért nem vagyok képes pozitív hozzállásra. Ha azt olvasom, hogy valakinek az előző időszakból, akivel azt hittük, mi lehetünk az egymásratalálás és mégse, most sikerült, egyrészt elmosolyodom és örülök a szerencséjének, ugyanakkor elfog valami nagyon letaglózó szorongás és kudarcérzés, hogy lám, micsoda bukás voltam és nekem mégse...

Ma szerda van. Ez még nem lenne jelentős esemény, eltekintve attól a ténytől, hogy azt hittem, csütörtök.

Ezért aztán elmentem reggel a Budapest szállóba Joséért és a másik portugálért, miután előbb levonultam a Moszkva térre és a Mammut melletti CIB-ben befektettem a számlámra a legutóbbi kairói útról maradt dollárt, majd megpróbáltam pénzt felvenni az ATM-ből. Minden rendben lévőnek is tűnt, kiírta, hogy vegyem el a pénzt, majd kisvártatva közölte, hogy nem tudja végrehajtani. Ezt kétszer eljátszotta, szóltam a bankba, mire kivonult három pasi (egy pénztáros, egy ügyintéző és egy biztonsági őr) és kiderítették, hogy csak tízezrest tud adni a gép. Hát jó, akkor azt vettem fel. Persze ezzel elment 10 perc, rohantam a villamosra, hogy időben odaérjek, de már így is elkéstem 7 perccel, José és a másik sehol... egy darabig vártam, aztán megkérdeztem a recepciót, akik közölték, hogy majd ma délután érkeznek, nagyot nézhettem, mondták, biztos, jó napot néztem?

Ezek szerint nem. Mindegy, volt egy potya menetem. Majd holnap.

Láttam megint a koreai exemet, mikor átmentem a másik épületbe. Ha a szerelem már hálistennek el is múlt, de a vágyat nem írja felül azok a csúnya dolgok se, melyek közben történtek a cégnél a kettőnk viszonyában. Ma éppen kibontott hajjal, lenge pólóban, miniszoknyában, saruban volt és persze támadtak a szexuális fantáziák.

A bangák ma egész rendesek, alig találtak kivetnivalót az én munkámban, csak keveset kell korrigálnom.

A svéd vadászról még semmi hír. Basszus, miért tart több mint 1 hétig egy kuplungcsere?

Ja. Újabb borzalmas kínrím, lejegyeztem azon frissiben, ahogy kitaláltam

A horogra akadt ponty utolsó gondolatai:

Arról szólt az életem,

hogy ne legyek élelem.

És most majd a halálom

aligha lesz hal-álom.

Muhahaha (sátáni kacaj).

A nyár közeledtével (már úgy értem, az esős évszak elmúltával) megpróbáltam valami nyáriasabb ruházatot keresni a szekrényben.
Előástam vagy tucatnyi nadrágot, ebből a fele mondjuk megfelelne nyárra. Csakhogy.
Van egy nagyon jó, amit szerettem hordani. Kitépte egy kutya, a jobb térdénél többcentis szakadás. Nem értem, miért történt, mentem az utcán, fejhallgató a fejemen, a zsebstúdiómon épp az egyik számon dolgoztam és a dobrészt állítottam össze, mikor egy nyitott kapu mögül őrjöngve kirohant egy kutya, belekapott a lábamba, majd visszament. Teljesen indokolatlan dolog volt, az a kutya alighanem idegbeteg. Én meg amilyen hülye félszegárnyék vagyok, mikor a tulaj kijött, hogy bocs, kifizeti, mérgemben csak legyintettem, mert kínosnak éreztem saccolgatni, mennyit ér a nadrágom. Ez a nadrág tehát kidobásra ítéltetett.
Van egy másik, laza, sokzsebes, imádtam, mert nyáron minden cuccomat bele tudtam pakolni, és nem kellett ezért más vackokat magammal hurcolni. Ez egyébként nem tűnik, nagy szónak, de mindjárt felsorolom.

Érdekesek a kulturális különbségek. Ezek a bangák... a múltkor bement az egyik a főépületbe, meglátott a recepciós pulton egy doboz cigit, kérdezés nélkül felvette és kivett volna belőle, de már kifogyott, mire bosszúsan visszadobta. A biztonsági őr csak nézett (az övé volt a cigi).

Úgy látszik feléjük az ilyen nagy emberek nem kérdezik meg a kisebbeket ilyesmiről.

Ha valami olyat kérdezünk tőlük, ami kényelmetlen, egyszerűen úgy tesznek, mintha nem értenék és nem válaszolnak (pl. hogy miért is nem hozták magukkal a nekik vásárolt szép új laptopokat).

Tulajdonképpen csak az egyik dolgozik, a másik inkább nézi. Azt hiszem, ő a helyi KGB informátor. De aki dolgozik, az is olyan minőségben csinálja, hogy a kollégám nemrég felváltva röhögött és verte a fejét a falba, azt mondta, az óvódás kisfia is kb. ezen a szinten meg tudná oldani a feladatot.

"Hülye vagy, bazmeg" vigyorgott Cs., a vagány értelmiségi MILF, mikor valami nagy vitában voltunk, talán a liberalizmusról, vagy a fórumok moderálásáról. Én meg idealista módon védtem az igazamat, persze hiába, végül ő nyert. Aztán kinyaltam. Szerettem az ízét, szerettem a gyér szőrzetű, sima, lányos punciját. "Isteni jól nyalsz" állapította meg tárgyilagosan. Ő pedig mocskosmód jól szopott, az első nő volt, aki minden teketóriázás nélkül hagyta a szájába menni és még élvezte is.

 A kishitű, középkorú pasik himnusza. :D

Néha elgondolkodom, mi van, ha valaki, akit így kifantáziálok vagy megemlítek a blogon, elolvassa véletlenül. Persze igyekszem úgy elmondani, hogy ne lehessen ismerősre ráismerni, az ismeretlen meg elég kis eséllyel olvas épp engem.

Ha ismerős, az kicsit gáz lehet... vannak dolgok itt, amit sokan nem gondolnának rólam, és eléggé megbotránkozhatnak, ha rájönnek. Ha meg nem ismer, akkor nagy baj nincs, vagy bosszankodik kicsit, vagy röhög egyet.

Felmerül, ha ennyire tartok tőle, minek írom meg nyilvánosan. Tényleg, minek? Talán valami önteszt. Mikor elkezdtem, nem gondoltam, hogy lesz majd olvasottsága, sokáig a kutyát se érdekelt.

Erre nekem van egy nagyon jó módszerem, persze másnál nem biztos, hogy működik.
Ha elég korán jövök be a munkahelyemre, nekem kell kikapcsolnom a riasztót.
Amennyiben a megfelelő kódot ütöm be (egyelőre sikerült), a készülék nagy betűkkel kiírja:
SIKER!
Így azonnal sikeres emberként kezdhetem a napot.

Ez meg egy kis stresszoldószer (fegyvermániás harcimacskák előnyben):
 

Visszavittem a birodalmi csillagrombolót (bár egyesek inkább hullaszállítónak nevezték) a szervizbe. Öregszem, látszik, mert nagyra tudtam értékelni a lágyan hullámzó sima futását, az automataváltó nyújtotta kényelmet, az ülésszellőztetést, ehhez képest a svéd vadász elég kemény gép. Igaz, egyszer megszívtam majdnem, mert egy hosszabb lámpavárásnál kivettem direktből, és utána véletlenül rükvercbe raktam, de csak picit mászott hátra és a barátom, aki jött utánam, nem volt túl közel, nagy gáz lett volna összetörni kölcsönkocsival épp az övét. Bár ilyen mértékű ütközést elvileg deformálódás nélkül kell viselniük.

A buszon blogos hozzászólásokat írtam, meg azon tűnődtem, hogy egyeseket nem zavar a saját penetráns szaguk? Mert nem csak "normál" izzadságszagból kap rendesen a buszon-villamoson az utazó, hanem ápolatlan, áporodott bűzből is. Ráadásul mivel elég alacsony vagyok a felül kapaszkodó magasabb emberek hónaljából éppen fejmagasságban szívhatom a kipárolgást. Lehet, hogy túl kényes vagyok?

Van bennem egyfajta „testnedv” fétis, úgy értem, engem sose zavart a nyálas csók, sőt. A puncinyalás közben is nagyon be tudott indítani a bőséges nedvesedés szaga, íze, állaga, és mindig is vágytam rá, hogy a női ejakuláció örömét megtapasztaljam. Amikor egy partneremnél sikerült ennek egy viszonylag enyhébb, de határozottan érezhető változatának megtörténtét elérnem, elégedett, büszke és teljesen begerjedt voltam, ahogy a számba, nyelvemre, ujjaimra spriccelt a nem túl karakteres ízű, szagú, majdnem víztiszta női kéjnedv.
Úgy gondolom, ez teljesen a normális szex keretein belül van, hiszen a férfiak ejakulációja is az. Én is már kóstoltam a magamét, csak kíváncsiságból is, hogy megtudjam, milyen a lánynak érezni, meg egy jól sikerült orál után az ő szájáról is.

Ez felidézi bennem az I.-vel töltött éjszakám emlékét.
Ő írt nekem, akkoriban, mikor amolyan netes szoknyabolondként csapongtam megrészegülve a fórumokon kialakult pezsgéstől és az izgalmas lehetőségektől. Abban a pár évben több szeretőm volt, mint előtte és utána együttvéve, nem mintha erre büszke lennék vagy bármilyen jelentősége volna, csak az időszak jellemzésére mondom.

Kinyitom az erkélyajtót, kimegyek egy kicsit levegőzni. Aztán visszahőkölök.

Friss levegő helyett tömény öregasszonyszag vág mellbe. Tudjátok milyen?

Egy rész dohos régibútorszag, egy rész áporodott nikotinbűz, egy rész avas égettolajlerakódás, egy rész émelyítően édeskés ósdi parfümkipárolgás, koronázva némi olcsószappan aromával.

Valamelyik szomszéd szellőztet.

A svéd csatacirkáló egész jól ment, kár, hogy a klímája bepállott és nem tisztítottak ki, nagyon kellemetlen szaga van belül, ráadásul az M30-as tájon vettem észre, hogy néha hűtés helyett fűt, de sebaj, csak ritkán használtam, párátlanításra. Viszont egy 1.7 tonnás, 11 éves benzinmotoros kocsitól a 8.4 literes fogyasztás aránylag jó érték. Az én vadászom is ennyit szokott ilyen körülmények közt, igaz, kétszer ennyi paci van benne, de csak másfél tonna.
Nagyon érdekes álmom volt. Nem, semmi szex, pedig egy kicsit számítottam rá, hogy ma este adunk az erotikának a valóságban, de nem így alakult.
Álmomban megint jött a hőskomplexus. Meg kellett mentenem a világot a gonosztól.

De nagy ugrás nekem.

Kiteregettem.

Felszedegettem a padlóról a szétdobált ruhadarabokat, papírzsebkendőket, a leborult ételmaradékot, a zacskókat, helyükre raktam a szanaszét heverő gitárokat, a legváratlanabb helyekről előbukkanó könyveket, a szúnyogriasztót, a vasalót, a külső vincsesztert,  feltekertem a botlódrótként kígyózó kábeleket, a székekről, ágyról összeszedtem a legutóbbi mosás után szertehagyott tiszta ruhadarabokat és legalább egy kupacba halmoztam.

Felsöpörtem, na nem olyan tisztaságmániásra, csak a jól hozzáférhető helyeken, a nagyi szavaival: ahol a papok táncolnak. :) Porszívózáshoz már nem fűlött a fogam, túl nagy macera most kiboncolni a dobozából, összerakni, aztán meg 5 perc után (38m2, egy szoba) vissza az egész... ezt most hanyagolom.

Teleengedtem a mosogatót forró, mosószeres vízzel, beleszórtam, mindenféle mosatlan edényt, most várom, hogy hűljön, mert egyelőre még leégetné a kezem, legalább a nagyja addig leázik róluk. Elmosogatom, elöblítem, aztán irány a svéd birodalmi romboló, vár a végtelen út...

Basszus, nem lottóztam. Ha elviszik a főnyereményt, miből veszek majd helyes, harmincas feleséget?

Nemrég a fészbúkon följött a jobboldali hirdetési rovatban egy Chinalove nevű ázsiai társkereső (vajon miért? ott semmit nem írtam az ázsiai fétisemről).
Heccből regisztráltam.

Egy napra rá jött egy admiration letter. Csinos, harmincéves kínai nő, grafikus, designer. Gondolom, azért épp ő, mert az én foglalkozásomhoz is ez áll a legközelebb, ezt választottam a listából. Nézegettem és elgondolkodtam józanul.

Mi a fenét akarok én ezzel? Egyszer már nem megszívtam mélytorkosan egy ázsia lánnyal? És egyébként is, totál értelmetlen, az ilyesmi olyan gazdagoknak való, akik tudnak ide-oda utazgatni, hogy találkozzanak. Én meg nem ilyen vagyok. Le is mondtam a tagságot.

Minszk, 1996 decembere. Első utam design szoftver oktatóként. A műszaki igazgatóval együtt mentünk, mert egy hálózati oktatás és installáció is kellett. Általában ilyen esetekben külön szoba jár, de mivel neki csak 2 éjszaka volt ott, nekem meg 5, beleegyeztünk, hogy egy kétágyasban elleszünk 2 napig.

Szerda este, mikor már kollégám visszautazott, este a hotelben mentem fel az emeletre. Akkor még nagyon szocreaál állapotok voltak, a Hotel Minsk nem luxusszálló. A reggeli egy óriási hodály méretű étekzőben, az ember elgyalogol a legvégébe, ahol asztal előtt trónol egy szigorú asszonyság, ott leadja az aznapi tikettjét, és megmondja, a kétféle menüből mit szeretne, majd leül a helyére egy asztalhoz és várja, míg kihozzák.

A helyiségben fűtés nem volt, a szigetelés minőségére pedig jellemző, hogy a szél belül lebegtette a függönyt, nagykabát nélkül nem volt ajánlatos étkezni.

Piac. Lángossütő.

A lány közönyös és profi. Kólás reklámtrikója a hátán látni engedi a jókora tetkót, valami szokásos tribal ornament. Cseng a mobilja, felveszi és bal vállával tartja a füléhez, folyamatosan beszél percekig, de egy pillanatra se áll meg, új lángospogácsát hoz hátulról, kezében forgatva vékonyítja, lapítja, a forró olajba dobja, az elkészült lángost kiveszi, megkeni fokhagymával, becsomagolja, pénzt átveszi, visszaad, mindezt végig telefonálva.

A tejfölt a szokásosnál is jobban felhígították ma, folyik, mint a víz, mélyen előrehajolva eszem, csöpög itt, csöpög ott, hullik a sajt, de így is rácsöpögött a cipőmre. Mintha rárejszoltam volna, gondolom.

A bangák jó fejek. Vettünk nekik annak idején még a business kezdetén két jó drága Apple laptopot, hogy tudjanak majd itt dolgozni. Basztak elhozni.
Az anyagot, amit annak idején elküldtek, egy kis JPG fájlban kaptuk, jóformán használhatatlan. Most morogtak, hogy miért nincs meg a terv. Szóltunk, hogy meglesz, amint megcsináljátok használható formában. Morogtak, hogy mivel, nincs gépük.
Oké, elhatároztuk, veszünk még nekik gépet, ez egy kiba' nagy project, belefér.
De ők Apple-t akarnak. Jó, legyen az. De ők nem laptopot, hanem nagyképernyős iMacet. Jóvan, bazmeg, veszünk olyat. De majd ők kiválasztják, adjuk oda a pénzt. Odaadtuk. Naná, hogy nem vettek. Ebből szerintem otthon házat vesznek majd. A korrupció szépségei, ugye...
Jó fejek, mondom.
Múltkor bejött az egyik, hogy akkor ő most leül mögénk is figyeli, hogy dolgozunk. Na, még csak az kéne, szerencsére a főnök elterelte.

 A Lujza naplójáról jutott eszembe a nagyi keze...