A svéd csatacirkáló egész jól ment, kár, hogy a klímája bepállott és nem tisztítottak ki, nagyon kellemetlen szaga van belül, ráadásul az M30-as tájon vettem észre, hogy néha hűtés helyett fűt, de sebaj, csak ritkán használtam, párátlanításra. Viszont egy 1.7 tonnás, 11 éves benzinmotoros kocsitól a 8.4 literes fogyasztás aránylag jó érték. Az én vadászom is ennyit szokott ilyen körülmények közt, igaz, kétszer ennyi paci van benne, de csak másfél tonna.
Nagyon érdekes álmom volt. Nem, semmi szex, pedig egy kicsit számítottam rá, hogy ma este adunk az erotikának a valóságban, de nem így alakult.
Álmomban megint jött a hőskomplexus. Meg kellett mentenem a világot a gonosztól. Voltunk páran, tán hatan, kiválasztottak, hogy mi alapján, nem tudom. A gonosz csak jött, feltartozhatatlanul, feneketlen sötétség képében, csápokat nyújtogató anyagtalan masszaként nyelve el a világot. Nekünk valami mágiát kellett ellene fordítanunk, egy nagy erdeit tisztáson voltunk, nappal, zenészek zenéltek, kicsit olyan ír-kelta jellegű zene lehetett, mi meg összefogódzva, körben táncoltunk és énekeltünk, keveredett itt a druida meg a sámán és érezhető volt a dal, a zene és a tánc ereje, egyszer csak felemelkedtem, alighanem csak a szellemem, és felülről láttam a Földet, nem túl magasról, csak pár száz méterről, gyönyörű hegyoldal, fenyves erdőkkel, a nap sütött, mégis a látóhatáron egyre terjedt a feketeség, egy hang azt mondta, meg kell állítanod.

Én pedig érezve az erőt, ami nem az enyém, hanem amit a rítussal együtt szabadítottunk fel, nekifeszültem és kinyújtott kézzel megpróbáltam arra koncentrálni ezt az erőt, hogy megállítsam. És megállt.
Akkor felébredtem és kiderült, hogy a valóságban is így mozdultam, a kezem nyomta a falat. Még jó, hogy nem valami más volt itt...
Egyébként ez csak az álom második felvonása volt, az elsőre nem emlékszem, de egyértelműen ennek az előzménye volt, csak aztán felébredtem és folytatódott, miután visszaaludtam.
Nem tulajdonítok neki jelentőséget, mert csak egy álom és egyértelműen merít az egyik nemrég olvasott fantasy könyvből. Csak azért említettem meg, mert nagyon erősen átéltem és nagyon valószerű emlék maradt utána.
Érdekes, már hajnali fél ötkor fel is ébredtem (amikor a falat nyomtam) és nem is voltam már álmos, meg se próbáltam visszaaludni.
Egyszer volt még hasonlóan intenzív álomélményem, jó régen. Akkor a dolog azért volt érdekes, mert ébredés után sokáig nem tudtam eldönteni, hogy most álmodom és akkor voltam ébren, vagy fordítva, az valami olyasmi volt, mintha egy párhuzamos világban lettem volna, ahol minden hasonló, de mégis egész más, a helyszín, a szereplők ugyanazok, de teljesen másképp néznek ki és más szabályok érvényesülnek.

Kinyitottam az ablakot, felül a sarokban fecskefészek van, a két fecske kirepült éppen, remélem, nem én riasztottam meg szegényeket, bár megszokhatták az embert.
Épp rálátok szembe a volt szerencsi cukorgyár még le nem rombolt épületére, az egykor patinás édességgyárat most a Nestlé használja csomagolóüzemnek. Éljen a globalizáció.
A falon fenn van egy bazinagy Nesquik Nescafe plakát, meg a Nestlé logó, de az nincs kiszínezve, elsőre nem is jöttem rá, mi lehet és azon gondolkodtam, mit keres egy kifordult lábakkal a hátán fetrengő béka domborműve a falon, mert engem arra emlékeztetett így.

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyek.blog.hu/api/trackback/id/tr642112797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 07:59:25

Szerintem álmunkban a lelkünk vándorol, és hogy merre, azt nem mindig tudhatjuk... :)
Nekem is volt már olyan intenzív álmom mással, hogy felébredtem rá, és valóságosnak tűnt az egész. Fogtam az arcom, ahova éppen puszit kaptam, és még éreztem a szája helyét rajta, az illatát a levegőben. :DDDD
Igen, van lélekvándorlás, szerintem.

Fújjjj, mocskos globalizáció!!!! Bár nem vagyok okos, hogy megoldást tudnék nyújtani a hazai gyárak és egyéb értékek megőrzésére.... :(

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.27. 22:09:26

Én miért nem emlékszem az ilyen jellegű álmaimra? Ehh..
süti beállítások módosítása