Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kurvaügyek

2010.06.26. 16:56

Minszk, 1996 decembere. Első utam design szoftver oktatóként. A műszaki igazgatóval együtt mentünk, mert egy hálózati oktatás és installáció is kellett. Általában ilyen esetekben külön szoba jár, de mivel neki csak 2 éjszaka volt ott, nekem meg 5, beleegyeztünk, hogy egy kétágyasban elleszünk 2 napig.

Szerda este, mikor már kollégám visszautazott, este a hotelben mentem fel az emeletre. Akkor még nagyon szocreaál állapotok voltak, a Hotel Minsk nem luxusszálló. A reggeli egy óriási hodály méretű étekzőben, az ember elgyalogol a legvégébe, ahol asztal előtt trónol egy szigorú asszonyság, ott leadja az aznapi tikettjét, és megmondja, a kétféle menüből mit szeretne, majd leül a helyére egy asztalhoz és várja, míg kihozzák.

A helyiségben fűtés nem volt, a szigetelés minőségére pedig jellemző, hogy a szél belül lebegtette a függönyt, nagykabát nélkül nem volt ajánlatos étkezni.

Minden emelet végén szigorú, ötvenes, terebélyes asszonyság egy nagykönyvvel, amibe beleírta, mikor valaki leadta nála (próbálta volna meg nem leadni!) a nagy famarkolatú kulcsot.
Aznap kértem a kulcsot, de a nyanya magyaráz, értek én oroszul, de annyira nem, hogy pontosan kihámozzam a karattyolásából mit akart. Kértem még egyszer a kulcsomat, erre megragadott és vonszolni kezdett maga után, majd megállt a szobámnák, és bekopogott. Mondtam a kolléga mér elutazott, nincs benn senki... mire kinyílt az ajtó és egy vigéckülsejű, enyhén kapatos, borzalmas pitralonszagú, hiányos fogú ürge kinyitja az ajtót, látom, hogy épp pakol ki a bőröndjéből az ágyra.

Felháborodva kérdeztem, mi történt, ki ez az ember, ez az én szobám.

A nyanya csillapítólag lapogatta a karom, ha jól értettem a magyarázatát, látták, hogy megüresedett az egyik ágy, mivel kollégám visszament, és ez az ember most érkezett, nem találtak neki hirtelen üres szobát, gondolták, nem baj, ha beteszik hozzám.

Emelt hangon közöltem, hogy ezt a szobát kifizettük és nekem az egész szoba kell, azonnal menjen el ez az ember. Egy kicsit még győzködött, aztán végül kizavarta a vigécet. Egy óráig szellőztettem utána.

Úgy kilenc felé csöngött a telefon. Mivanmá? Ki a ménkű kereshet engem Minszkben este? Felveszem.

- Halló... -

Bársonyos női hang:

- добрый вечер! -

Gyanús, de illendően válaszoltam:

- добрый вечер! -

Folytatta, továbbra is csábos hangon, sajnos nem értettem, mondtam is.

- Извините, я не понимаю. -

Erre kissé türelmetlenebb hangon átváltott nemzetközire:

- Szex. -

Én hülye, gondolhattam volna. Gyorsan leadhatták a gyezsurnaják a drótot, hogy itt egy magányos külföldi.

- спасибо, нет. - hárítottam.

Mire egy megvető horkantással lecsapta.

Utolsó éjszaka... talán épp Szilveszter előtt volt. A bárban nagy táncmulatságot rendeztek, felmentem benézni, milyen. Tipikus orosz esztrád zene, szolidan ölelkezve táncoló párok, sok néző. Én csak álltam, egyrészt sose voltam jó táncos, másrészt mit keresnék én itt? Fél óra és pár perc szemezés után egy helyes lány odajött, táncolunk? Felőlem... próbálkoztam lötyögni és beszélgetni, de én nem vagyok elég jó oroszból, ő meg nem tudott angolul. Feladtam. Még egyet lassúztunk aztán elbúcsúztam és a szobámba mentem.

 

2. Pár évvel később, Kijev.

Megérkeztem a szállodába, épp csak kipakoltam, kapcsolgattam a tévét, csöng a telefon. Már sejtettem, mi lehet és tényleg, itt is kedves női hang:

- Вы хотите девочку на ночь? -

- спасибо, нет. -

Később ahányszor Kijevben jártam, mindig megtörtént.

 

3. Hanoi, 2005 környékén.

Séta a szállótól nem messze. Itt mindenki robogózik. Van pár százezer autó és több millió robogó. Még a kurvák is robogón dolgoznak. Ott keringenek a hotelek körül és leszólítgatják az embert, ha valaki benne van a bizniszbe, vagy felviszi magához, vagy gondolom felül mögé és ő viszi szobára.

Elég rámenősek. Az egyik egy kis mellékutcánál elém kanyarodik, elállja az utam, mosolyog, de szeme kemény és számító. Csinos, jó alakú, próbálom mosolyogva leszerelni és továbbmenni, de megfogja a kezem és csak győzköd, hogy milyen jó vele. Mikor már nagyon mennék még belecsíp a mellbimbómba a pólón keresztül. Ezzel majdnem meggyőzött...

 

Csakhogy nekem van egy szigorú szabályom. Soha nem megyek bele fizetős szexbe. Elsősorban azért, mert tudom, hogy nem nekem szól, hanem a pénztárcámnak és az már nem az igazi. Másrészt tuti, hogy ő nem élvezi, akkor meg minek csináljam? Úgy nem érdekes... ha meg esetleg élvezi, akkor meg nehogy már pénzt kérjen érte... :DDD

 

Egy, csak egy kivétel volt. Az első szex életemben. Mivel 22 évesen még mindig szűz voltam és nem kellettem senkinek, az egyik jól sikerült főiskolai vizsga után, mikor már szinte mindenki hazament a koleszból a téli szünet miatt, gondoltam, a karácsonyra kapott pénzből meglepem magam. Akkoriban én még csak a Rákóczi teret ismertem ilyen célra, hát ott kerengtem egy ideig, őszintén szólva már hónapok óta bolyongtam időnként arra, egyrészt a főiskola egyik épülete nem volt messze, és nem mindig mentem este vissza egyből a koleszbe, csak vágyakozó és mindig visszarettenő felmérő túrákat tettem a lepukkant józsefvárosi utcákban.

De aznap végre döntöttem és dübögő szívvel, zsebemben zavartan markolászva a pár bankjegyet odahebegtem az egyiknek, hogy mennyi?

A csaj örült, hogy kapása volt, vidámkodva húzott be magával.

Penészes kis lyuk volt, egy rozzant, régi, sötétbarna ágy, egy sárgás állványon álló kopott zománcú mosdótál, émelyítő szagú olajkályha és egy törött lábú éjjeliszekrény. A csaj szőke, harmincas. Kiböktem, hogy én még nem csináltam.

Vihogott egy nikotinszagút és biztatott, hogy majd csak csináljam, amit mond.

- De először a piszkos anyagiakat, szívem - dörzsölte össze a mutató és hüvelykujját.

Odaadtam a pénzt.

- Na, vetkőzhetsz... - vigyorgott és letolta a nadrágját, bugyi nem volt rajta, az ágyra feküdt, széttárt lábakkal. Puncijába semmi izgató, gyér, barnás, göndör szőrzet, egyhén kipirosodott szeméremdomb.

- Csókolózás nincs - vetette oda, miközben betérdeltem lábai közé. Csak néztem. Semmi vágyat nem éreztem. Odanyúltam és a derekáról elkezdtem felemelni a pulóvert, rájött, mit akarok és felhúzta a nyakáig, előtűntek megereszkedett, lapos mellei, barnás, nagy mellbimbókkal. Kicsit tapiztam a mellét, a farkam enyhén mozgolódni kezdett, odanyúlt, és minden teketória és gyengédség nélkül húzogatni kezdte. Nekem felállt, az éjjeliszekrényről elővett egy gumit, gyakorlott mozdulattal kibontotta és ráhúzta, majd megragadta és magába vezette. Csináltam, amit a filmeken láttam, de nem sokat éreztem, ő tessék-lássék mozgatta csípőjét, közben unottan és teljesen fölöslegesen nyögdécselt. Azon gondolkodtam, hogy most minek kell történnie és hogy mitől olyan vörös az ágyéka és hogy mennyire nem akarnék vele csókolózni, meg milyen hurkás-ráncos a hasa és hogy belátni az ablakon... aztán kis idő múlva minden örömérzet nélkül megtörtént a reflexszerű ejakuláció. Szinte azonnal kivette magából és felült.

- Oda dobhatod - mutatott a vödörre - ott meg van papír - bökött a mosdótál mellé egy WC-papír tekercsre. Mire elrendeztem és felvettem a nadrágom, ő már felöltözve cigizett. Még megeresztett egy sietős "Jó voltál, gyere máskor is" aftersales care-t és kinyitotta nekem az ajtót.

 

Ez volt az első szexuális élményem.

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyek.blog.hu/api/trackback/id/tr272111845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.26. 17:59:53

Most direkt szivatod a lelked, hogy ilyeneket felelevenítesz???? Nem elég rossz enélkül is????

Az első nekem sem élvezetes, bár szerencsétlen megtett mindent, de egy falfehér hulla kinézetű 18,5 éves csaj mellett nem lehetett könnyű fenntartania az érdeklődését... Teljesen nem is sikerült elsőre, bár irtó büszke volt a látható teljesítményére. Én meg ülni sem tudtam napokig rendesen. :(

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.27. 21:57:07

Legalább ezt a "спасибо, нет."-et megtanultad szépen mondani..:D Nekem azt mondtad, szereted az oroszul beszélő lányokat.:)
Ez az utolsó meg eléggé lehangoló volt. Meg mertem volna esküdni, hogy azt írod, "közben unottan olvasgatott"..

Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.06.27. 22:00:41

@.bia: Ó, azt már régen megtanultam. :)
Szeretem is, de nem azokat, akik pénzért lennének velem. :)

Nem hiszem, hogy kifejezetten irodalomkedvelő lett volna. Talán valami tévéfilmre gondolhatott. :D

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 22:09:59

@Félszeg Árnyék: Na, a kedvedért most már tényleg előhúzom a sutból a régi tudásomnak legalább egy kis töredékét!!!!! :)))))

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 22:50:04

@Félszeg Árnyék: Az egyik végzettségem szerintit, amit nem használtam bő egy évtizede, és igencsak megkopott... ;)
De ha Neked ez jó, akkor majd jöhetsz jelenteni a tanárnéninek! :)))))

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 23:03:37

@Félszeg Árnyék: Franciát csak két hétig tanultam, arról nincs papírom, de arra a tudásomra eddig nem volt panasz, sőt!, bár ráférne néha egy kis gyakorlás, hogy ne felejtődjön... ;))))
Látom, sem a blogomat, sem a kommentjeimet, sem az iwiw adatlapomat nem nézted meg rendesen!
Nem szoktam nagyon felvágni vele, mert már szinte alig megy, de mivel a tanárképzőn csak párban lehet szakot választani, ezért tulajdonképpen én angol-orosz szakos tanár lennék, vagy mifene... :))))))

Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.06.27. 23:06:43

@Enchantée: Nem néztem most meg, de rémlett, viszont szándékosan a franciás dolgot akartam kiprovokálni... :PPP

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 23:09:24

@Félszeg Árnyék: És mennyire akarsz elmélyedni benne? Részletezzem???? ;))))

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 23:18:06

@Félszeg Árnyék: A mai indás címlapod után? ;)
Írjak mindenféle olyan dolgot, hogy ide járjon eztán a sok troll??? ;)
Franciából igen változatos és sokrétű tapasztalatot szereztem már zsenge koromban. Valahogy ösztönösen ráéreztem a nyelvezetére, nem kellett még csak rávezetni sem a nyelvtani rendhagyó igeidőkre, vagy ilyesmi. Úgy a legélvezetesebb, ha azért a kezeket is beveti az ember a társalgásba, nem csak az ajkait használja, sőt, a legjobb kiejtést akár teli szájjal is el lehet érni. A helyes artikulációra oda kell figyelni, illetve a fogak használatára, mert néha bizonyos szavak kiejtésénél a nyelv útjában állnak.
Egyéb kérdés? ;)))))

Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.06.27. 23:25:45

@Enchantée: Hmmm, ez elég kielégitőnek hangzik, úgy látszik, természetadta nyelvtehetség vagy. :DD

Egyébként csak véletlenül tudtam meg, hogy volt címlap, a kommentekből. Kicsit meg is ijedtem, de normális hozzászólások voltak.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 23:29:45

@Félszeg Árnyék: Ugye azért nem kell referenciákkal szolgálnom? ;))))

Én is kerestelek napközben, de úgy látszik, csak délelőtt volt kint. És azt sem értem, ma miért egy régebbi posztodat vették elő...
De mindegy, végül is! :)))))

Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.06.27. 23:35:46

@Enchantée: Neeem, én úgyis a saját módszeremmel végzett vizsgálatban bízom inkább.

Kicsit megriasztott ez a dolog, most először szembesültem azzal, hogy én meglehetősen lecsupaszított gondolatokkal jelenek meg a nagyvilág előtt, de eddig ezt inkább csak magamnak írtam, meg miután általad lett pár "törzsolvasó", velük szívesen megosztom.
Ezért elég kendőzetlenül mertem írni, de minél többen látják, annál jobban tartok attól, hogy valaki rám ismer, vagy éppen trollkodni kezd.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.27. 23:44:18

@Félszeg Árnyék: Szerintem ez most csak időszakos dolog volt, nem kell parázni tőle...
Azt meg úgyis látod a statisztikádból, ha hirtelen megnő az érdeklődés irántad a szokásos törzsolvasókon felül! ;)

Szóval független vizsgálati eredmények után szoktál csak ítéletet mondani! ;)))

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.28. 18:31:45

Ezaz. Aki trollkodni mer, annak meg letörjük a derekát.. meg a kedvét, ugye Enchantée??:D

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.28. 20:09:48

@.bia: Bizony! :)
Kinyomozzuk, kicsináljuk, felnégyeljük, megnyúzzuk és besózzuk!!! Szóval Trollok, félre innen!!!!! :))))))

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.28. 21:06:29

:D:D:D Enyém a négyelés meg a sózás. :D:D

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.28. 21:52:58

@Félszeg Árnyék: De nem ám!!!! :)))
A Kegyetlen Nőstényördögök Társasága szolgálatára áll, Uram!!!!
süti beállítások módosítása