Diploma után (20 évvel)

2010.07.04. 17:06

Ez itt a diplomamunkám. Tudom, nem látszik rajta, mert olyan mint egy halom összevissza drót meg egy pár régi csip, de annak idején ötöst kaptam rá. Valójában ez egy gitár-MIDI átalakító A/D konvertere, vagyis az az elektronika, ami a gitár analóg hangjeleit a hangmagassággal arányos számokká alakítja.

Ennek kellett csatlakoznia egy Atari ST számítógéphez, ami ezeket a számokat egy saját szoftverrel MIDI, vagyis szabványos szintetizátor digitális kódokká alakítja, így lehetővé teszi, hogy amit a gitáron játszom, az a szintin szólaljon meg. Mindezt 1990-ben, mikor a főiskolán még nem nagyon volt internet, csak tanárok használhattak nagy ritkán ilyet, tehát semmi információ nem állt rendelkezésre, szakirodalom nem akadt itthon, úgy bányásztam elő német és angol zenészújságokból meg egy angol könyből, amit egy kinti ismerősünk nagy jóindulatúan megvett és elküldött.

A konzulensem Kóbor János, alias Mecky, az Omega énekese volt, mivel nekik volt akkoriban a legnagyobb hazai MIDI tapasztaluk gyakorlatban, az ő stúdiójukban három ilyen Atari gép vezérelte a felvételeket.

A cucc persze nem sikerült, az elektronika önmagában működött, de az illesztés a géphez már nem, a szoftver is működött, de a gitár hangszedője hiányzott. Ettől függetlenül az elméleti része helyes volt, csak ugye ez nem egy diák nagyságendjére szabott fejlesztőmunka, mert amúgy a nulláról kellett elindulnom, ezért kaptam rá mégis ötöst. És most ez is meglett... kíváncsi lennék, még menne-e, ha bekapcsolnám, bár szégyenkezve bevallom, már fogalmam sincs, mi micsoda benne...

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyek.blog.hu/api/trackback/id/tr112129054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.07.04. 22:23:02

Bogaram... Annyira szeretnék valami okosat mondani, de tényleg. Azt értem, hogy amit gitáron játszol, az szintin szólal meg.:D Jaj.
Én potenciális zongorista vagyok, de abból is a normálisat preferálom, nem a digitálisat. Pláne nem a szintit. Az énekléshez ilyen nem kell, a gitárral meg most ismerkedem.:D

nehiddel 2010.07.04. 23:04:42

A zene nagyon jó, a találmány mégjobb. Gratulálok. :) Én, a diplomamunkád évében születtem.

Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.07.05. 11:03:24

@hiddel: Kösz, de ez nem volt találmány, csak reprodukció. :)

nehiddel 2010.07.05. 12:00:44

Mindegy, nekem még az se menne :)
süti beállítások módosítása