Érdekes, miért nem vagyok képes pozitív hozzállásra. Ha azt olvasom, hogy valakinek az előző időszakból, akivel azt hittük, mi lehetünk az egymásratalálás és mégse, most sikerült, egyrészt elmosolyodom és örülök a szerencséjének, ugyanakkor elfog valami nagyon letaglózó szorongás és kudarcérzés, hogy lám, micsoda bukás voltam és nekem mégse...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.30. 20:12:54

Ez teljesen általános érzés. Erről írtam anno. Hogy kicsit harcolsz az egóddal. Idézőjelben. Örülsz, hogy a másiknak sikerült,de kicsit irigy is vagy, meg elfog a pánik. Úgy látszik, ezt az ember nagypapa-korára sem növi ki.:P
Palya Beát meg imádom.:) Az Úton-t ismered??

Válasz erre 

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.30. 20:19:42

Ez nem a Te kudarcod, hanem a másik sikere. Ennyi. Szar érzés, és az ember egoja tényleg nyüszít rendesen, de eljön a Te időd is! :))))
Amúgy meg honnan tudod, hogy mi lappang a mézesmázos felszín alatt???? Lehet, hogí boldogabb vagy egyedül, mint a másik a látszólagos új párjával... ;)

Válasz erre 

falinee 2010.07.01. 11:26:39

A másik látszólagos. Ideje múlt. A másik idő továbbmegy, már nem áll. Nem vigyáz az álomra. A szem nyitott. Mint a Tiéd.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: