Kedvem szottyant egy kis lángosra, lementem hát a Fény utcai piacra. A lángososnál hosszú sor állt, a fémasztaloknál is többen majszolták a friss lángosokat. Egy öltönyös-nyakkendős fiatalember egész arca csupa tejföl volt, ahogy falta.
Mögöttem két, valószínűleg jobb időket látott nyugdíjas hölgy állt, piros ruhában, hallgattam a beszélgetésüket.
- ... de ki fognak rakni! - aggodalmaskodott az egyikük.
- Hát azért küldtek pénz, hogy legyen miből fizetni a lakbért, nem? - nyugtatta a másik.
Rövid szünet.
- A fenti lángosos meg zárva - emígy megint az első.
- Az... - bólintott rá a második - biztos annyi sok a pénzük, hogy már nem is kell dolgozniuk! - jött a rosszindulatú, populista demagóg ítélet.
- Pedig ott nagyobb lángosokat adnak - merengett mélabúsan az első.
- Az... de hát zárva vannak... - legyintett lemondóan a másik.
Közben a lányt figyeltem, ahogy sor lassan haladt.

6:30. System alarm. Dismissed manually.

8:30. Automatic system wake-up.

System booting...
AudioVisual sensors... ON.
Adaptive incoming light control... ON.
Loading recent memory backup (2010.06.25. 01:15)... DONE.
Visual recognition... ON.
Checking consistency of stored memories and outer environment... DONE.

Checking subsystems.
Mental subsystem: .......70%
Emotional subsystem: ... 30%
Physical subsystem: ........ 70%
Sexual subsystem: ............ 120%

RED ALERT!
Boot failure.
System check discovered dangerous overheating in sexual subsystem due to this component is out of the normal operation long time ago. The overheating could result unpredictable behaviour of the emotional and mental subsystems and strongly effects the logical processes. Call your sexual support immediately.
System halted.

"Konzerv" sztori, de igaz.

A következő eset még '94 környékén történt velem.
K. és én Szentendre utcáit jártuk, gyermeki rácsodálkozással fedezve fel a kanyargós régi, szűk sikátorokat, a kilátást, a macskaköves utcákat.
Néha aggódva pillogtam az égre, mert lilásszürke, fakósötét felhők gyülekeztek, lassan szürkületbe fordítva a nappali világosságot.
„Nem kéne valami védett hely felé vennünk az irányt?” kockáztattam meg. K. játékosan vállon taszajtott.
„Mondd már legfeljebb megázunk kicsit...” nevetgélt.
Épp egy olyan helyen csavarogtunk, ahol egy lépcső vezetett felfelé a meredek domboldalban, mikor megdördült az ég, vészjóslóan gördült át a város fölött a morajlás. A közelben nem sok eső ellen használható hely volt, legfeljebb félúton egy kisebb kilátószerű beszögellés, oda még eljutottunk, mikor leszakadt az ég, és olyan zuhé kerekedett, hogy szinte látni se lehetett. Dörgött-villámlott, az eső ömlött, mi meg kicsit megrettenve szorongtunk a kilátó falához tapadva a dzsekim alatt, amit a fejünkre borítottam, persze ez nem sokat ért, pillanatok alatt bőrig áztunk.

Nemtom, mijafaszvan, már az Unicum se a régi... lejárt a szavatossága, vagy mi?

Vagy én mutálódtam és felszaporodtak az alkoholbontó mikroorganizmusaim, kurvára semmilyen hatása nincs, pedig most nincs kedvem kimozdulni, már az összes redőnyt lehúztam hétkor.
Azért ez már mindennek a teteje, hogy az ember még be se tud baszni rendesen. :(

Hazafelé a változatosság kedvéért a János-kórház előtti zebrán akartak elütni, 20 centivel a lábam előtt suhant el az autó, szintén nő volt. Ő legalább intett aztán, hogy bocs. Bár lehet, hogy kapdbe volt, csak rosszul értettem.
Ha most hajlamos lennék a tendenciózuságot keresni az esetekben, azt kéne hinnem, hogy a nők ennyire semmibe néznek, vagy szándékosan törnek az elpusztításomra, mindkét eset erős önvizsgálatra kell késztessen, így inkább próbálok nem foglalkozni vele.

Azon gondolkodom, hogy így a Szentiván-éj alkalmából amúgy disznómódra bebasszak-e végre, bár nem tudom, hogy az a fél üveg Unicum elég-e, de akkor átvészelem valahogy, vagy mi a tököt csináljak? 
Már a netes pornót is unom.

A svéd vadász még szervátültetésen van (szegény kifordított belekkel, sorsára hagyva ácsorog a szervizben, amíg meghozzák a szép, új kevláros sportkuplungot, állítólag holnapra meglesz, kíváncsi vagyok, mennyivel apasztja meg a költségvetést, így saccperkábé 70e-re tippelek), áttértem az a jól bevált gyaloglásra. Így persze törölközőt és váltáspólót is kell csomagolnom a hátizsákba, mert az út második fel végig fel a Kútvölgyi és a János kórház közt, elég hamar meg lehet izzadni.

A Kútvölgyi út felső részén van valami idősek otthona, kicsivel előtte zebra, ott szoktam átmenni. Most is indulok át, látom, hogy a túloldalon egy Suzukis néni lelassítva közeledik, gondoltam, megáll, léptem tovább, erre a Suzuki mögül kivág egy Land Rover és elkezdi előzni, megtorpantam, ő az utolsó pillanatban észbekapott és nagyot fékezve megállt, félig a zebrán. Továbbléptem, közben mutogattam magam elé és odaordítottam neki: "zebra, bazmeg, nem látsz?"

A minap Zsit (aki nyau és rémizé) mondta ezt a címbeli megjegyzést, amivel megihletett, és egy ilyen kis unplugged demo lett belőle.

Próbáltam társkeresét, komoly szándékkal, tartós kapcsolat céljából két keresőn is.

Az eredmény: randik, melyekből nem lett később semmi több. Randik, melyek újjongó rátalálás-érzésbe és csakhamar heves szexbe torkolltak és aztán mégse lett belőlük semmi több.

Pedig egyikhez se úgy álltam hozzá, hogy én csak szexpartnert keresek. Én tényleg komolyan akartam venni, már úgy értem, nem alkalmi partnert kerestem, tényleg hittem, hogy lehet, éppen ő lesz az, akit keresek, de valahogy mindig ott volt egy "de" vagy "csak".

Persze a kínzó szexínség és szeretethiány enyhítésére és az túlcsorduló adnivágyás kiélésére, a "mégis kellek" önépítő érzésre ideiglenesen nagyon jó volt. És zenék is születtek ezekből, ha nem is szépek, nekem legalább kifejezőek.

 Most láttam és nagyon tetszett :)

 aJetinek szeretettel, mer az árnyék ilyet is tud:

Azt írja az újság, Lujza... na nem kedvenc kreatívszajhánk főhősnőjének mondom, csak valami ilyesmi volt annak idején a kabaréban.

Szóval azt írja, hogy zenével könnyebb a csábítás.

"A fiatalember esélyeit egyértelműen befolyásolta a helyiségben hallható zene típusa. Semleges zene hatására csupán a nők 28 százaléka volt hajlandó odaadni a telefonszámát, míg egy romantikus ballada után már 52 százalékuk – írták a kutatók a Psychology of Music című szaklapban a Der Standard osztrák lap internetes kiadása szerint. "

Azt hiszem, itt az alkalom, hogy kikérdezzem a blogoszféra női képviselőit, szerintük melyik lenne megfelelőbb ilyen alkalmakhoz az alábbi három zenéből?

Most fogmosás után elgondolkodtam: az ember vajon érzi a saját szájszagát? Mindig ezen parázok, hogy esetleg büdös a szám és nem érzem. Mondjuk eddig nem szóltak.
Bár kicsit kínos is mondani, nem? A biztonsági őrünknek se mondom, lévén sose lesz gusztusom csókolózni vele, fiú az istenadta, arra pedig remélem sose kell fanyalodnom, de mikor néha beszélgetünk, mert jó zenéket szeret ő is a progresszív fajtából, bizony jobb, ha két lépés távolságot tartok.
De ha a nőmnél venném észre, akkor mégiscsak kínos azt mondani: - Drágám, ne haragudj, de büdös a szád. -
Pedig ez ténymegállapítás, mindenféle ítéletalkotási mellékzöngék nélkül. Csak ugye az ember hajlamos elhinni, hogy vele az ilyen nem fordulhat elő, és főleg nem az élete párjával. Szerencsére nem is volt még, de már jutott eszembe, hogy mi van, ha mégis?
És ha nekem mondanák?

Volt annyi eszem, hogy megvártam, amíg elállt az eső, nem mentem át a másik épületbe a kajáért a kollégákkal. Később már csak cseperészett, akkor indultam, áthoztam a saját meg 3 másik ebédet. Nekem most épp ciabatta volt salátával, amiről mindig az ebadta jut eszembe... az egyik kolléga pizzát rendelt, Garden light, teljese kiőrlésű tésztából, csak zöldségekkel és sajttal, jó fokhagymásan, nyammm, a kedvencem. Reméltem, hogy neki sok lesz, és tényleg, megkínált egy szegmenssel.

Pedig ma reggel már kényelmetlennek éreztem az úszógumit és azon gondolkodtam, hogy nagyon át kéne állnom hízásról fogyásra. De egy ilyen hedonista, buja disznó, mint én, nehezen tud lemondani ezekről az érzéki örömökről, főleg, mikor másfajta hibádzik.

Aztán akaratlanul is érdekes tesztnek néztem elébe.

Reggel úgy tapasztaltam, fokozott gravitációs tevékenységet észlelni a Föld terében, mert egy csomó dolgot leejtettem. Például a körömkefét, meg a borotvapamacsot, mert borotválkoztam is, délután egy hölgyismerősömmel kávézom majd, aki nemrég vált el, én afféle Jolly Joker voltam neki, akire mindig lehet számítani, na nem az elhanyagolt punci karbantartásában (abban is lehetne, de nem tudom, mennyire volt elhanyagolt, vagy mennyire volt szüksége ilyesmire, mindenesetre nem jöttem be ilyen célra), általában akkor szokott Skype-on hívni, ha valami segítségre volt szüksége a számítógépével, olyankor távszervizeltem, vagy PDF-be kellett alakítani néhány dokumentumot, megcsináltam és visszaküldtem neki. El is neveztem magam Éva Hotline Supportnak.

Aztán szokás szerint otthon is hagytam valamit, ezúttal nem a telefonomat, abból mindkét zsebemben volt egy, hanem a kocsikulcsot, de még a lépcsőházban észrevettem és visszamentem.

Viszont a közlekedés, bár aránylag hétfőhöz képest enyhe forgalom volt, mégis bosszantó eseményeket produkált.

Ez kemény hét lesz.

Hétfőn a portugál projektet kéne befejezni. Kedden legkésőbb a bangladesit, mert szerdán jön ez a link társaság tőlük és addigra az első próbákat eléjük kell tárni majd. Ha itt lesznek, el kell majd foglalni őket, meg ott fognak sertepertélni mindig köröttünk, ráadásul pesztrálgathatjuk is őket, elvinni vacsorázni, stb., mert a Sales erre nem képes, de mi a munka mellett még biztos meg tudjuk csinálni, hát persze. Remélem, ki tudom húzni magam, még az ingyenkaja se vonz... ha legalább nő lenne köztük, de még az sincs, hja meg persze muszlimok, így hiába is lenne és ezeket még el se kell vinni kurvázni (bár ki tudja?), mint annak idején azt az őrjítően fafejű thaiföldi tisztet, igaz, azt a megbízást visszadobtam és átadtam egy ilyen téren bevállalósabb kollégának. De az se igazán jó, mikor nő van köztük, mert ha tetszett, akkor az volt a baj, hogy kínlódtam, ha nem tetszett, akkor meg mindegy volt (a hímsovinizmus, na ugye, megint kibújt a szög a zsákból!)

 Miután Zsé a blogján orvul szemköztmuffinozott, a szexuális hiányérzeten túl már a kulináris is gyötörni kezdett, tűrtem egy darabig, de végül nemrég elszakadt a cérna, felkaptam a hátizsákot, belegyűrtem a dzsekim (mert eléggé esőre állt) és leballagtam a legközelebbi cukrászdába.
(Hmmm, erre egyszer írok egy számot... elkezdi egy suttogó hang, ütemes kántálással: rázzuk a cukot... rázzuk a cukot... rázzuk a cukot... rázzuk a cukot...
Majd belép a szólam, amolyan gospellesen:
Óóóóóóó, ez a cukrázda... nincs más rajta kívül, ki jól rázza...)
Miközben lefelé bandukoltam, eszembe jutott, mi az abszolút optimizmus. Na mi?
Ha az árnyék 12 darabos óvszert vesz és azt hiszi, hogy még a szavatosság lejárta előtt felhasználhatja. Ezen aztán hangosan felröhögtem.

Nemrég egy pornó videómegosztót nézve (igen, szoktam ilyet) rettentő durva szadomazo filmet láttam. Inkább nem is részletezem, de a fenék hurkásra verése a legszelídebb, mellékes része volt.

A videót készítő BDSM weboldalról véletlenül tudom, hogy magyar, feltehetően a szereplők is azok lehettek. Mellesleg meglepően jól bírta az áldozat...

Namármost. Ha valaki olvasta már a blogom előző bejegyzéseit, annak eléggé érezhető lehet, hogy nekem van némi affinitásom a BDSM-hez, legalábbis azon a relatíve enyhébb változatához mindenképpen, amiről már írtam pár bejegyzésen, de elméletileg érdekelnek a durvább dolgok is, még ha magam nem szeretnék ilyenben részt venni valószínűleg. (Annak idején az Index HUSZ fórumában volt erről egy jó kis topik, ott törzsvendég voltam és idővel nagyon jó kis társaság alakult ki, voltak ott olyanok, akiknél ez életforma volt, mások csak szerettek képzelegni és beszélni róla, de idővel személyes összejövetelek is voltak, neeeeem, semmi eksön, csak jókat beszélgettünk).

Gondoltam, számolgatom majd, útközben hányszor gondolok a szexre, de a Kis-Svábhegy-Mammut útvonalon a huszonsokadik után abbahagytam. Tiszta kínzás, amit ugyan a szexben izgatónak találok, de nem ezt...
Vállpántosból kivillanó, gömbölyded, bársonyos vállak. Csupasz lábak. A mell formáját tökéletesen mutató pólók. Karok, ujjak, hajak, szájak, szemek, a szemem kétségbeesetten villan ide-oda. Mindig attól félek, hogy majd kocsányon lógó szemű, nyálcsorgató, ocsmány vén majom leszek, egyelőre jó úton haladok.
Nem tudom, ez most tiszteletlenség és felszínes, állati kéjvágy lenne, hogy annyi nőt meglátva csak az jut az eszembe, hogy vetkőztetnem, ölelnem, csókolnám, nyalnám, dugnám?

Na, lassan felcihelődöm, oszt nekiindulok, ki Rákosborzasztóra, egy barátom szülinapi bulijára.

Csak azon morfondírozom, mivel menjek. Ha a svéd vadásszal, akkor nem ihatok majd, ha MÁV-val, akkor meg messze van, de mondjuk érdekes, mert azzal még nem próbáltam. Amúgy szeretek vonatozni, lehet nézelődni, nyugodtan, olvasgatni, netezni, miazmás.

A svéddel is jobb nem az autópályán tépni (amúgy se izgat a sebesség, nekem teljesen mindegy, hogy 130 vagy 230, ugyanaz az érzés, és akkor már inkább maradok a szabályosnál, viszont a gyorsulás, na, az már sokkal inkább izgalmas, mikor nyomok egy padlót, kilendül a mutató, felsüvít a turbó és a gyomrom táján jön az az érzéki, szorító bizsergés, ahogy belepréselődök az ülésbe, ennél már csak a Sásd és Oroszló közti dombok a jobbak a 66-oson, ahol az utolsó bukkanón ha eléggé belegyorsítunk, repülni is lehet, húú, az nagyon tuti és lefelé tiszta hullámvasút érzés, kár hogy a sok hülye miatt, akik nem fogják fel, hogy bukkanónál nem előzünk, nagyon veszélyes, vagy a szerpentin a Mecsekben, de ott már évek óta a motorosok jaszkariznak rendszeresen, ami miatt én inkább nem nagyon merem elengedni a gyeplőt, mert kiszámíthatatlan, mikor jön velem szembe 160-nal az én sávomban, és ha már ő hülye, legalább én ne legyek az, persze olyankor, ha épp nincsen forgalom, nálam is sírnak a gumik, több százszor megtettem azt a szakaszt, ismerem, mint a tenyerem), inkább kisebb mellékutakon cirkálva, szemlélődve közben, figyelve a tájat, a repcetáblák sárga foltjait, a harapnivalóan egészséges tejcsokibarna földeket, az egerészölyvet a kerítésoszlopon, a felhőket az ég alján.

De most ez csak egy budapesti rövidtúra, viszont ha a gitárt is viszem, akkor eléggé fel leszek pakolva, ráadásul még be kéne mennem megvenni a cédét ajándékba, az meg alighanem csak a Westendben lesz a hülyeazértnemvagyok áruházban, utána még kiszambázni a Keletibe, majd vonatozni, hát, nemtom, de végül is mér ne, egy kis városi survival...

De most már fél egy és ideje lenne megreggelizem, az a baj, hogy néha elfelejtek enni és inni, például ma is...

Ja, ezt a cédét akarom vinni majd. Kettőt kéne vennem, mert a sajátomat már egyszer elajándékoztam egy másik születésnapra. Közben felhívtam a Mammutban a cédéboltot, és van nekik is 2 darab, és méghozzá milyen kedves hangú lányka volt az eladó, meg kell néznem személyesen is, különösen, mert emlékszem, hogy ott egyszer már vásároltam és igen szemrevaló eladók voltak, hmmm... 

Álmosan, hunyorogva, kicsoszogva.

Elengedve, csobogva, megkönnyebbülve.

Megnyitva, csobogva, megmosva. Bevizezve. Tükörben megnézve, fejcsóválva.

Alaposan bevizezve, krémet rányomva.

Áll csúcsán pacsmagolva, körkörösen, lazán, csuklóból. Azértse dudorászva. Habosodva.

Továbbkenve orca aljára, először jobbra, majd balra.

Áll csúcsán pamacsolva, egyre jobban habosodva. Száj köré kenve, művészi ecsetvonásokkal kontúrozva, orrlyukból kitörölve.

Állcsúcson habban tobzódva, bevadulva, lendületből felkenve áll alá, orcák aljára, szájra, egyenletesen fehéredve.

Hátralépve, kritikusan szemlélve, itt-ott egy-egy vékonyabb foltot precízen korrigálva. Megelégedve.

Vihar, de durva. Jaj.

A kocsi a fa alatt. Add uram, hogy ne essen rá.

Basszus, ez nagyon brutál, nem lehet látni, olyan eső van.

Közben José írt, hogy tele van hibákkal a fájlom. Megnéztem és tényleg, de nem értem.

Azt hiszem, fogtam megint egy programhibát.

Bugzik a szoftver.

Tiszta végítélet hangulat van, villámok, özönvíz, szélvihar, hiperszupercella, lehet, hogy a következő pillanatban egy óriáshullám idedobja a Hapci motorost a Dunáról, vagy elúsztatja ide a Szabadságszobrot, míg én a felfordított íróasztalon egy partvissal evezve kievickélek a betört ablakon, hű vízhatlan dzsekim kapucnija alatt jól ismert rettenthetetlen pillantásommal meglovagolom a vad áradat habjait...

A változatosság kedvéért most egy portugál projekt. De José a barátom, jó fej, őt kedvelem, még ha a társaság kicsit szétszórt is, de megértem, én is ilyen vagyok.

José magas, ötvenes, kissé Banderas külsejű, igazi úriember, de laza és szereti a jó zenéket. Annak idején, mikor kinn voltam Portugáliában, egy hétvégén csavarogtunk a tengerparton, még sose láttam Európa legnyugatibb pontját, mármint a kontinentálist.

Ezt ott fotóztam.

De kicsit már fáradt vagyok a változtatgatások miatt, meg hogy sokáig csak várok, amíg az elküldött dizájnt ellenőrzi, aztán ő várja, hogy megcsináljam a kéréseit, talán freudi elszólás, hogy így fejeztem be a levelet:

Beast regards.

Még idejében észrevettem és javítottam küldés előtt. :)

A macskákról sokféleképpen vélekednek az emberek, vannak, akik utálják, mert büdöset pisál, vernyog, hullatja a szőrét, allergiásokat őrületbe kergeti, odaszarik a kertjükbe, legszívesebben kiirtanák őket. A kutyások egy része berzenkedik tőlük, azt mondják, hiányzik belőlük a kutyák odaadó ragaszkodása, hűsége, kiszámíthatósága, intelligenciája.

Mások imádják, mert prémes, puha, játékos és hízelgő, dorombol, megfogja az egeret (már, amelyik)... egyszerűen jó a társasága. Esetleg épp a kutyák néha talán túlzott kötődéséhez képest valóban sokkal individualistább karakterük, szeszélyességük, önállóságuk fogja meg őket. Mellesleg a macska se hülye, bár általában sokkal kevésbé tanítható, viszont szerintem sokkal érzékenyebb olyan nem verbális és nem logikai ingerekre, jelekre, amire talán a kutya kevésbé. És a macska bizony, akárhogy is nézzük, egy tökéletes kis éjszakai ragadozó, még  ha - főleg a szobamacska - le is csillapul az emberi környezetben,.

Kollégám nagyon megörvendeztetett nemrég, ugyanis közölte velem, hogy ma péntek van. Ezen felettébb felvidultam, mert eddig meg voltam róla győződve, hogy csütörtök. Valahogy összefolynak a napok.

Időközben kiböffent belőlem egy újabb borzalmas kínrím:
A zenész öröme:
Hangnemekben dúskála,
Túl sok volt a dúr-skála.

Eszem a vega brassóit zöldséges bulgurral és azon gondolkodom, a tegnap csatnit vagy a mait egyem utána? Legyen a tegnapi, a mait meg majd vacsorára vagy holnap.

Figyelem, csak erős idegzetűeknek!
Nem viccelek!

Kollégáim szerint időnként felérek egy természeti csapással és ideiglenes katasztrófahelyzetet kéne kihirdetni, mikor megjelenek előttük, kissé lesunyt fejjel, alattomos vigyorral, szememből süt az ördögi gonoszság. Ekkor már sejtik, hogy megint egy újabb borzalmas szóviccemel vagy kínrímemmel akarom őket megtámadni, melyek gyakran részleges és ideiglenes agyhalált okoznak és súlyosan károsíthatják Ön és környezete egészségét is.