Készülődöm

2010.06.19. 12:37

Na, lassan felcihelődöm, oszt nekiindulok, ki Rákosborzasztóra, egy barátom szülinapi bulijára.

Csak azon morfondírozom, mivel menjek. Ha a svéd vadásszal, akkor nem ihatok majd, ha MÁV-val, akkor meg messze van, de mondjuk érdekes, mert azzal még nem próbáltam. Amúgy szeretek vonatozni, lehet nézelődni, nyugodtan, olvasgatni, netezni, miazmás.

A svéddel is jobb nem az autópályán tépni (amúgy se izgat a sebesség, nekem teljesen mindegy, hogy 130 vagy 230, ugyanaz az érzés, és akkor már inkább maradok a szabályosnál, viszont a gyorsulás, na, az már sokkal inkább izgalmas, mikor nyomok egy padlót, kilendül a mutató, felsüvít a turbó és a gyomrom táján jön az az érzéki, szorító bizsergés, ahogy belepréselődök az ülésbe, ennél már csak a Sásd és Oroszló közti dombok a jobbak a 66-oson, ahol az utolsó bukkanón ha eléggé belegyorsítunk, repülni is lehet, húú, az nagyon tuti és lefelé tiszta hullámvasút érzés, kár hogy a sok hülye miatt, akik nem fogják fel, hogy bukkanónál nem előzünk, nagyon veszélyes, vagy a szerpentin a Mecsekben, de ott már évek óta a motorosok jaszkariznak rendszeresen, ami miatt én inkább nem nagyon merem elengedni a gyeplőt, mert kiszámíthatatlan, mikor jön velem szembe 160-nal az én sávomban, és ha már ő hülye, legalább én ne legyek az, persze olyankor, ha épp nincsen forgalom, nálam is sírnak a gumik, több százszor megtettem azt a szakaszt, ismerem, mint a tenyerem), inkább kisebb mellékutakon cirkálva, szemlélődve közben, figyelve a tájat, a repcetáblák sárga foltjait, a harapnivalóan egészséges tejcsokibarna földeket, az egerészölyvet a kerítésoszlopon, a felhőket az ég alján.

De most ez csak egy budapesti rövidtúra, viszont ha a gitárt is viszem, akkor eléggé fel leszek pakolva, ráadásul még be kéne mennem megvenni a cédét ajándékba, az meg alighanem csak a Westendben lesz a hülyeazértnemvagyok áruházban, utána még kiszambázni a Keletibe, majd vonatozni, hát, nemtom, de végül is mér ne, egy kis városi survival...

De most már fél egy és ideje lenne megreggelizem, az a baj, hogy néha elfelejtek enni és inni, például ma is...

Ja, ezt a cédét akarom vinni majd. Kettőt kéne vennem, mert a sajátomat már egyszer elajándékoztam egy másik születésnapra. Közben felhívtam a Mammutban a cédéboltot, és van nekik is 2 darab, és méghozzá milyen kedves hangú lányka volt az eladó, meg kell néznem személyesen is, különösen, mert emlékszem, hogy ott egyszer már vásároltam és igen szemrevaló eladók voltak, hmmm... 

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyek.blog.hu/api/trackback/id/tr982093431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.19. 12:49:15

Menj vonattal. Ilyenkor szép, piros, új vonat jár arra. ;)
És jó szórakozást!
Ha holnap reggel még ott leszel, akkor lélekben nézz körül, és olyan 10 tájban én is arra járok majt testileg...
A nagyon borzasztó részen. :)))

Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.06.19. 13:11:24

Azt hiszem, az lesz, vonat. Talán a 14:18-as vagy 53-as.
Nem hinném, hogy reggelig maradnék, nem vagyok egy ottalvós típus, de majd gondolok rád, testileg. :)
Ez nem is olyan borzasztó, a Rákoshegy állomástól 10 perc gyalog.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.06.19. 13:36:18

@Félszeg Árnyék: És a Rcsabaitól fél percre leszek. :)
Jó utat!

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.19. 17:54:23

Buli milyen volt?:D Amúgy jöhetsz hozzánk Göcsejbe, minden főbb utat feltúrtak, öngyilkosság autóval közlekedni.
2: Beraklak olvasnivalóba.:)
3: Tudom, hogy küldtél egy mailt, de nem küldenéd el mégeccer? El se tudtam olvasni, ez a szar kapásból törölte. Köszi.:)

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.19. 17:56:44

Ja, más stílusban utazom, de ez nagyon jó zene.:)

Friedmann Juci 2010.06.19. 18:01:36

ezt az albumot nekem is megveheted ajándékba.

(és ha már....: musiquedujour.blogspot.com/ )

.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.21. 00:19:11

Kösz a mailt, csak az első 5 számot tudtam meghallgatni eddig, de hűha.:)

Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.06.21. 00:27:04

@.bia:
Köszönöm! :)
Rárérsz, majd ha lesz időd a többire... :)
süti beállítások módosítása