Munkahelyi ártalom
2010.07.07. 14:21
Olyan könnyű.
Csak ne gondolj rá és csináld.
Holdtól csókolt ércfalak, vajban fürdő talizmánia, éjfélbarna, szennyszemű bólogatás.
Suhancok vihánca, üveg csörög, részeg röhög, csúzliból kiröppen az igazság, messzeszálló, fogzománckaparó, nyakcsavargató, heretépkedő.
Csússz térden a porban, tépd fel az inget, döndülve verd a melled, meakulpa, meakulpa, meamaximakulpa.
Fogadd a csapást, horgaszd le fejed, a sarabolókapa oldalról talál el, éle átmetszi a nyakizmokat, a nyelőcsövet és elakad a csigolyákban, lassan oldalra csúszik a fej, félig tartja már csak, nyeklik-nyaklik ahogy megvadulva rángatja a kis meszes ívek közé görbült kapát, végül egy nagy rántással kiszabadul, a fej az ellenoldali vállra hanyatlik, szem kidülledve, a száj még mondaná a végső szentenciát, de már nem rezegteti levegő a hangszálakat, bugyogás, csöppenés, gusztustalan, nedves csusszanások.
A lepke áttetszővé válik és tükörbe szállva végtelenné sokszorozza magát, nem látod, de érzed, hogy ott van a hosszú száron hajladozó virágkehely kapujában.
Vitézkötéses csápja vidáman int, futófények villognak rajta, "minden féláron" búgja a füledbe macskásan, száz köröm futkos rajtad, tíz nyelv támad, belédhatol, sejtegyesüléssel részükké válsz, meghúztad a határt, de kacagva vonszolnak át rajta, "Passport, bitte" dörmögi unott arccal a mókus, de farkát idegesen lengeti, jeleket ad, már készülnek az ulemák, tarjagos arcukon békés, szent ölnivágyással puszpángbokrok mögül vetik rád magukat, Kambodza Nímand vezeti őket, levesbe feleséget főzve, varkocsba tapírbajszot tűzve. A rendszer megengedi, hogy végignézd a kivérzést, tyúkper ugyan, de idáig hallik a jajongás, sápítozó szomszédok sorfala közt cseresznyevirággal és acéltüskékkel szórják az utat, SS katonák hajtanak fehérruhás, mezítlábas szüzeket, sírásuk vérmaszatos porba hull. Az Obergruppenführer cigarettára gyújt, majd meggondolja magát, odaint egy szüzet, a parazsat mellbimbójába nyomja, érdeklődő, tűnődő arccal pörköli, megértően bólint, hasbarúgja, rááll, addig nyomja csizmás lábával míg meghallja a borda száraz roppanását, ekkor szabadjegyet dob le neki és int, hogy menjen, menjen már, de amaz csak hörögve kapkod a levegőért, a tiszt megcsóválja a fejét, lemondóan sóhajt és gyengéden karjába veszi, vigyázva, hogy ne vérezze össze snájdig egyenruháját a közeli állomásra lépked, feladja a kalauznak, aki a bokájánál fogva húzza be a tehervagonba, feje csúnya, tompa koppanással ütődik a rozsdás lépcsőkhöz. A kalauz letolja a nadrágot, az ajtót csak félig húzza be, úgy lát neki, a vagon ütemesen mozog. Mély levegőt vesz a mozdony, felfújja magát kikacsint a várakozókra, majd felcsapott süveggel csárdásba kezd, járja, mint az ördög, csak úgy hányja a szikrákat "barna kislány, barna kislány" pöfögi, csujjogatja, de a tevekaraván érkezte láttán lehorgad a kedve, markába köp és nekiveselkedik, vesztébe rohan.
"Nékém téccik" vigyorog egy japán turista, a matrózblúzos, rakottszoknyás, copfos japán mangalány lábai közé nyúl, lehúzza bevizeléstől sárga bugyiját és kedvtelve szagolgatja.
Hirtelen huszonegy nindzsa veszi körbe őket, fekete ruhájukból csak szemük és meredő faszuk látszik ki, körülállják a mangalányt és torokhangú hörgésekkel sorban fejére rejszolnak, az ejakuláció pillanatában a levegőben lebegve, hogy el ne hibázza egy csöpp sem a diáklány picsogó arcát.
Ágnes asszony, a nagydarab kollégiumi nevelőtanár kiélt arcú kurvaként érkezik régi, bilikék Volkswagenjével, félrelökdösi a japánokat, "mijeza mocsok itt" kárálja és akkora nyaklevest kever le a mangalánynak, hogy az benyel vagy félliter gecit, Ágnes asszony megfogja a fülénél fogva és elvezeti a közeli patakhoz, ahol belenyomkodja és mossa, mossa, a patak vize forrón gőzölög, most érkezett a paksi hűtővíztoronyból, a mangalány arcáról az ondó hosszú, kicsapódott, fehér csíkokban úszik lefelé a fortyogó patakon, Ágnes asszony addig mossa, míg a tisztára sikált csontvázát elégedetten veheti ki.
"Meg ne lássam mégegyszer" ripakodik rá, a "Hai, vakarimasz" feleli mangalány csontváza és engedelmesen darabokra hullik.
Csudaláncként fűződnek fel fehér szilánkja, mélytengeri világítóhal koronázza, fergeteg röpíti a havasok csúcsára, tombol a vén fenyves, remeg, rázkódik a föld, csupasz csalogányok, vagány medvék, csilcsapfüzikék járnak sámántáncot összefogódzkodva.
Megérkeztem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.07.07. 20:29:57
"Egy fura, de szeretnivaló férfi naplója".:D
Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.07.07. 20:35:00
Ne aggódj, nem ezek a gondolataim általában, ehhez külön rá kell készülnöm és célzottan hagyni szabadon csapongani a képzeletet, úgy, hogy aztán a felbukkanó témákat a lehető legbizarrabb módon próbálom megjeleníteni. Valami poszt-szürrealista katyvasz. :D
.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.07.07. 20:45:18
){kind=link}
.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.07.07. 20:46:14
Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.07.07. 21:02:52
Egyébként az ő képei szerintem gonoszabbak, mint az én kis szövegeléseim... :)
.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.07.07. 21:57:38
reakciók