Gondoltam, számolgatom majd, útközben hányszor gondolok a szexre, de a Kis-Svábhegy-Mammut útvonalon a huszonsokadik után abbahagytam. Tiszta kínzás, amit ugyan a szexben izgatónak találok, de nem ezt...
Vállpántosból kivillanó, gömbölyded, bársonyos vállak. Csupasz lábak. A mell formáját tökéletesen mutató pólók. Karok, ujjak, hajak, szájak, szemek, a szemem kétségbeesetten villan ide-oda. Mindig attól félek, hogy majd kocsányon lógó szemű, nyálcsorgató, ocsmány vén majom leszek, egyelőre jó úton haladok.
Nem tudom, ez most tiszteletlenség és felszínes, állati kéjvágy lenne, hogy annyi nőt meglátva csak az jut az eszembe, hogy vetkőztetnem, ölelnem, csókolnám, nyalnám, dugnám?
Miért nem az inkább, hogy de jó lenne elbeszélgetni velük Milos Forman filmjeiről vagy a keleti és nyugati kultúrák különbségeiről az emberek gondolkodásmódjában meg ilyesmik. Ott volt például az a helyes kis ázsiai a Moszkva téri metrón. Karcsú, egyszerű, igényes fekete felső, pici, kerek mellek, átlósan kockás miniszoknya, vékony, de izmos lábak, apró balerinacipő. Haja lágyan rezzenve söpri a hatát minden mozdulatánál, nevetős mandulaszeme hajához hasonlóan fekete, apró, telt szája lágyan formálja az angol szavakat mobilozás közben. Sok fétisem közt az egyik az ázsiai nőkhöz kötődik. Figyelem, és kínlódok, mikor lábujjhegyre emelkedik, mintha csak lazán tornászna, formás lábfeje majdnem teljesen kiemelkedik a cipőből, nagyokat nyelek, ugye a lábfetisizmus, ez ilyenkor nyáron amúgy is vizuális terror, csak győzöm kapkodni a fejem, sarus, szandálos, papucsos lábak, gyöngyházszínű vagy festett körmök, lábujjgyűrűk, aranyosan gömbölyded vagy elegánsan nyúlánk lábujjak, fehér vagy napbarnított bőr…. áááááááá, segítség, megőrülök...
Az ázsiai tüneménnyel beszállunk, úgy helyezkedem, hogy szemmel tarthassam. Őrület, nyújtogatja a lábat, cipőjéből kibújó lábfeje végen lógázva a cipőt. Esküszöm, direkt engem szívat. Szerencsére leszáll a Deákon, mielőtt erekcióm túl észrevehető lenne.
A Keletiben jegyvasárlás automatából, ezressel fizetek, a gép visszajáró maroknyi apró felet a földre szórja, bazzeg, gurulnak szerteszét, kapkodhatok utánuk.
Megvan a vonat, nem piros, kék. Meg majdnem fél óra indulásig. Leülök, lepakolom a gitárt, dzsekit, lekaparom a cédéről az árcédulát, majd nekiállok írni a mobilon, miközben hallgatom a rádióját. Közben néha rápillantok a túloldalon velem szemben ülő lányra, ő visszanéz, ezt folytatjuk egy ideig, kapás lenne? De hát én csak egy félszeg árnyék vagyok, nem ismerkedek vonaton, főleg nem most, hogy mindjárt leszállok.
Jó, igen, régebben egyszer csináltam, de tényleg rég volt, hogy Kiskunhalastól Budapestig az első szemezéstől eljutottunk a heveny nyelvescsókig és leszállás után feljött hozzám... van vagy 17 éve.
Az állomáson leszállva kicsit zavarban vagyok, merre is, bekapcsolom a GPS-t a mobilon, rövid tájékozódás után megvan az irány, nem kell 10 perc se, hogy odaérjek.
Laza, egész napos parti ez, amúgy is laza család, a barátom most 39, hosszúhajú, szakállas, szemüveges, magas, angoltanár és szinkrontolmács, párja bankos volt, de most főleg anya, 8 hónapos a második gyerek, az első már óvódás.
Hát igen, végleg lemaradtam, az összes ismerős, barát mind gyerekkel van, sokan kettővel, én vagyok csak az ismeretségi körben egyedül és gyermektelenül. Valami gáz mégis csak velem lehet.
Átadom a cédét és a Mammutban vásárolt szilvapálinkát (jut eszembe, a cédéboltban pechemre csak szakállas srácok voltak, viszont a Rézangyalban egy irtó helyes lány, és mikor lehajolt az üveget kivenni az alsó szekrényből, az alacsonyan hordott farmerjából jó pár centi hosszan kivillant feneke völgye, képzeletben végigfuttattam rajta a nyelvem...)
Vannak ismeretlenek, bemutatkozás, ilyesmi, kaja már csak hideg hús, körözött, tojáskrém, tonhalkrém, házi rozskenyér, ezeket eszegetem felváltva, hozzá natúr alma-körte-feketeribizli levet iszom.
Bent már zenélnek, beszállok, kicsomagolom a gitárt, bekötöm az erősítőre. Próbálgatják többen, elismerően bólogatnak, születésnapos barátom rákérdez, de rendes vagy, ugye ezt is nekem hoztad? Mikor megtudja, hogy ezt nem, tetteti az elkeseredést, de ő már kapott egy másikat amúgy is.
Elsőnek Pink Floyd: The Wall, amibe beszállok. A szólót nem én játszom, ezt nem tanultam meg soha igazán.
Aztán mindenféle Dire Straits, a Private Investigation-t csúnyán elbasszuk, illetve én, nagyon régen nem játszottam, közben a gyerekek néha kerepelnek, valaki videózza a produkciót. Jön aztán a Hey Joe, meg hasonló klasszikusok.
Szünet. Jönnek-mennek a résztvevők, megérkezik a profi gitáros, ő egy rakkenrollbandável lép fel rendszeresen, kipróbálja a gitárom, hű, egy ilyen kell nekem is, mondja elismerően, én épp basszusozok, mindjárt nyomunk is egy rokis blúzt. Az ünnepelt ajándékgitárját is nézi (van már neki kettő másik, meg egy basszus, plusz egy elektromos zongora, és egy mini dobszerkó a gyereknek).
Az ajándék egy kézi munkával készült szlovák elektroakusztikus-klasszikus, jó kis darab, könnyű, rendesen megcsinált. Cserélgetjük a hangszereket, néha nálam a klasszikus, néha a sajátom, néha a basszer. A srác leül a zongorához, végre rendesen eljátszuk a Private Investigations, aztán jön mindenféle, Sting, Pink Floyd, AC-DC, Queen, valami flamenco, valami country... amit nem ismerek, ott vagy halkan improvizálok, vagy csak ülök és figyelek.
Érdekes. Sosem voltam iszákos, mostanában is több hónap eltelik két alkoholfogyasztás közt, és ma mégse éreztem semmit a három féldeci pálinkától, igaz, elég nagy időközökkel ittam, de akkor is, máskor ezt már megéreztem, nem is gyenge anyag volt, a kajszi 50 fokos.
Az idő kellemesen lehűl alkonyatra, kiülünk a kertbe, barátom a kezembe nyomja a nyolchónapos Ancsát, miközben ő a fiával megy játszani, félve fogom meg, nem nagyon volt a kezemben még kisgyerek, de aztán ellazulok, ő láthatólag nincs zavarban, egy papírkoronggal játszik és mindenáron a poharamért nyúlkál, szokatlan érzés ahogy átkarolom a sikkantgató, nevetgélő kisembert, hajának, bőrének valami nagyon kellemes babaillata van, néha hátranéz rám, odanyomja az arcát az enyémhez, megfogja az orrom... Olyan jó érzés, hogy elszorul a szívem, mert arra gondolok, a dolgok jelenlegi állása szerint én egyre esélytelenebb vagyok, hogy ezt átéljem saját gyerekemmel...
Háromnegyed kilenc előtt elindulok, a vonat pontos, pár perccel előtte odaérek, jegyet nem lehet váltani az állomáson, lepukkant, elhagyott kis épület, azt mondták, majd a kalauztól. A vonaton elég sokan vannak, meg is lepődök, de azért van elég hely. A felhők szemérmetlenül giccses narancs-halványbíbor-kék színben tündökölnek a lemenő naptól. Az állomáson kamasz pár csókolózik, elmosolyodom, aranyosak és lelkesek, nosztalgiázom, ez már az öregség...
De a derű megmarad bennem, táplálják az átélt élmények, a régóta hiányzó együtt zenélés, a rövidke pótapa-szerep, meg minden apróság, a mozgólépcsőn a lány hajának lebbenése a huzattól, a tini párból a lány mozdulata, ahogy fiúja kezét megsimogatja, a 10 méteren belül a metróra várók közt vagy tucatnyi csinos nő, jobbra és balra is egy egész közel, az esélytelenek nyugalmával latolgatok, melyiket választanám, a magasabb, rózsaszín felsős, egyenes hajú szőkét, vagy a másikat, a fekete felsőben, a csípője alatt hordott farmerrel, a nadrág és a felső között kivillan barna pocija, kicsit gömbölyded, de szép így, a portugál Tanya még gömbölyűbb volt ott, és kifejezetten szexisnek találtam ezt a kis domború hasat, majd persze megint indul a film, ahogy türelmetlenül tépném az övét, gyűrném le a nadrágját és dugnám nyelvem a domborodó punciredők közé...
A Moszkván pezseg az élet, mindenki most megy buliba, elgondolkodom, hány új ismeretség fog kötődni, hányan szexelnek majd új partnerrel ma? És persze nem csak buli, hiszen múzeumok éjszakája van vagy mi, annak idején ex-párommal szoktunk menni, de egyedül ide sincs kedvem, attól lúzernek érzem csak magam, nem rontom el ezt a mai estét, inkább hazasétálok.
A gitár már kicsit nehezebb, mint idejövet, mivel az utam utolsó szakasza végig meredek emelkedő, leveszem a hátamról és félvállra vetem, nedves a pólóm hátul, lassan sétálók, szól a Singas a fülembe közben, de így is alaposan átizzadva érek haza, ablakot nyitok, bekapcsolom a ventilátort, hadd keverje be a kinti hűvöset a befülledt lakásba.
Valami koncert megy kinn, de csak távoli, modulált, visszhangos dübörgés jut el hozzám, élvezhetetlen, ahhoz elég hangos, hogy zavarjon, de most nem törődöm vele. Játszogatok kicsit a másik gitáromon, próbálkozom, hátha lesz belőle valami zene, nagyon komponálós hangulatom volt, de nem jött be, vállat vonok és leteszem, erőltetni úgyse lehet.
Akárhogy is, jó nap volt.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
reakciók