Kis személyes démonológia
2010.06.14. 22:32
A kétségekkel nem tudok mit kezdeni.
Azok csak úgy vannak, bennem, talán öröktől fogva. Ocsmány démonok. Gúnyosak, cinikusak, érzéketlenek, kegyetlenek, sértően faragatlanok.
Szeretném elűzni őket, de nem megy. Az én démonaim, mindennél jobban ismernek engem, csak röhögnek a gyengécske próbálkozásaimon, hogy elhaló hangon hessegetem őket és ücsörögnek tovább a lelkem tornácán, lóbálják a lábukat és időnként oda-odaszúrnak valami bántó, szarkasztikus, fikázó beszólást.
Nem tudom nem meghallani, ha meghallottam, nem tudok nem gondolni rá, és szenvedek, eléééééééééég, üvöltöm magamban nekik, de csak elhaló sóhaj, lesz belőle, meg se rezzenti őket.
Nem tudom, mi hívja őket elő és mikor, mitől tűnnek mégis el néha. Mert azért van, hogy elhallgatnak.
Nem tudom, hogy arra kell-e várnom, mikor fognak elenyészni tartósan, vagy magamnak kell legyőznöm őket, ha nem hallgatnak el, esetleg megpróbálni kirekeszteni őket a tudatomból...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
.bia · http://legyeneszed.blog.hu/ 2010.06.19. 01:35:40
Félszeg Árnyék · http://arnyek.blog.hu 2010.06.19. 01:59:00
Illetve úgy merül fel a kérdés, tudok-e hinni bármiben?
reakciók